Felhasználási Feltételek

Játékos beleegyezés a FAIRLOAD szolgáltatások igénybevételét illetően

Verzió - 8.6 Utolsó Frissítés - 16/02/2024

  1. ELŐSZÓ
    1. A következőkben összefoglalt Általános Szerződési Feltételek (”ÁSZF” vagy “Szerződés”) alapjául szolgál annak a szerződésnek, mely a Fairload Ltd. (továbbiakban: LV BET) és Ön, mint felhasználó, (továbbiakban: “Ügyfél”, “Ön” vagy “Játékos”) között létrejön.
  2. DEFINICIÓK
    1. A következő szavakat és kifejezéseket a következőképpen kell értelmezni, kivéve ha a szövegkörnyezet egyértelműen másra utal.
    2. “Regisztrációs űrlap” mezőket tartalmazó űrlap, melynek kitöltése által a Játékos egy Felhasználói Számlát nyit az oldalon.
    3. “Játék” utal minden játékra és szolgáltatásra az LV BET honlapján, mely játékokat a felhasználó elérhet, és amelyet engedélyezett a Szabályozó Hatóság.
    4. “Internetes oldal”, “Weboldal” vagy “Oldal” jelenti az lvbet.com honlapot, és minden további oldalt, mely hozzá kapcsolódik és elérhető linkeken keresztül.
    5. “Felhasználónév és Jelszó” jelenti a játékos által a regisztráció során megadott adatokat, az lvbet.com és minden ehhez kapcsolodó oldalon.
    6. Szabályozó Hatóság” a Malta Gaming Authority (röviden: MGA), amely az internetes szerencsejáték tevékenységek felügyelője. A szabályozó hatóság címe: Málta, Ricasoli SCM 1001, SmartCity Málta, Level 4, Building SCM 02-03. Az MGA internetes elérhetősége: WWW.MGA.ORG.MT.
    7. “Szolgáltatás” magában foglalja az összes LV BET szolgáltatást, játékot és tevékenységet, melyek a www.lvbet.com oldalon vannak listázva, beleértve, de nem kizárólagosan az online kaszinót és a sportfogadást.
    8. “Szoftver” jelenti minden, az oldalunkon elérhető programot, adatbázist és program alapú szolgáltatást, mely a Játékost hozzásegíti az oldalon az online kaszinó és sportfogadási játékokban való részvételhez.
    9. “Élő kaszinó” vagy “Online kaszinó” az online formája a hagyományos értelemben vett kaszinónak, mely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy játszanak és fogadjanak a játékokra valós időben.
    10. “Mi” vagy “Fairload Ltd.” jelenti az LV BET-et.
    11. “Felhasználói Számla”, “Játékos Számla”, “Játék számla” vagy “Számla” jelenti egy független személy által nyitott és az LV BET által karbantartott személyes Számlát, mely által ez a személy hozzáférést kap az online sportfogadás és online kaszinó játékokban való részvételhez.
    12. ”Ön”, “Ügyfél”, “Játékos”, “Felhasználó” vagy “Számlatulajdonos” jelenti azt a felhasználót, akinek hozzáférése van az internetes oldalon elérhető szolgáltatáshoz és szoftverhez és szerződéses kapcsolatban áll az LV BET-tel.
    13. “Valódi pénzes játékos” az a személy, aki betöltötte 18. életévét, vagy betöltötte, a felhasználó országában hatályos törvények szerinti felnőttkort, aki pénz ellenében vesz részt a játékokban (valós pénzzel fogad, “Játékok pénzért”). A Játékosok játszhatnak “Valódi pénzes játékos”-ként saját pénzüket kockáztatva vagy “Teszt játékos”-ként, mely esetben a játék nem jár kockázattal ez által lehetőség van a játék ingyenes kipróbálására.
    14. “Bemutató”, “Szórakoztató” vagy “Tét nélküli játékok” azon játékokat jelölik, melyek pénz nélküli speciális limitált játék verziók, ahol nem történik pénzügyi tranzakció a Játékos és a Szolgáltató között. Ezt a megoldást azért vezettük be, hogy a Játékos (“Teszt Játékos” vagy “Bemutató” módban) kipróbálhassa játékainkat valódi pénzügyi kockázat nélkül.
  3. ÁLTALÁNOS
    1. “LV BET” a jelen Általános Szerződési feltételekben bejegyzett Fairload Limited, mely Máltán bejegyzett, címe a következő: Fairload Limited, 115B, Old Mint Street, Valletta, VLT1515, Malta.
    2. Az ”Ügyfél” megnevezés minden olyan személyt vagy szervezetet illet, aki kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadja az LV BET által itt közölt és leírt feltételeket, számlát nyit és játszik az LV BET weboldalán.
    3. Az LV BET weboldalán való regisztrációjával az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a sportfogadás a Németországból csatlakozó játékosok számára nem elérhető.
    4. Az LV BET Weboldalhoz hozzáférő összes Ügyfél vállalja, hogy betartja a szolgáltatások használatára vonatkozó alábbi feltételeket (a “Szerződés”-t).
    5. Ezen Szerződés leírja azon fogalmakat, feltételeket és kockázatokat, melyek az LV BET szolgáltatások használatára vonatkoznak és a www.lvbet.com (a “weboldal”) alatt elérhetőek. Ha bármilyen kérdés merülne fel ezen Szerződéssel kapcsolatban, kérjük lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal.
    6. A jelen szerződésben szereplő összes feltételt a játékos köteles elolvasni, egyetérteni velük és elfogadni azokat, mindenféle változtatás nélkül, melyek tartalmazzák az alábbiakban felsorolt kifejezéseket, mielőtt az LV BET aktív, regisztrált felhasználójává válna. A weboldal további használatával elfogadja és betartja a szerződésben megfogalmazott felhasználási feltételeket.
    7. A Szerződés attól kezdve hatályos, amikor az Ügyfél a regisztrációs űrlapot kitöltötte és bejelölte az „Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket” és az „Elmúltam 18. éves” pontokat. Új számla nyitása a www.lvbet.com főoldalon lévő „Regisztráció” gomb segítségével lehetséges. A felhasználó vállalja, hogy eleget tesz a weboldal Általános Szerződési Feltételeinek. Abban az esetben ha mégsem kívánja elfogadni az Általános Szerződési Feltételeket a regisztrációt követően azonnal értesítenie kell a minket írásban.
    8. A jelen elfogadott szerződés a Málta törvényeinek megfelelően, a hatóság által előírt szabályoknak megfelelően került szerkesztésre. Bármilyen bírósági eljárás csakis a máltai törvényszéken és bíróságokon történhet. A szerződésben foglaltakat semmilyen formában nem vonhatja más ország bírósága eljárás alá.
    9. Az LV BET vis maior, illetve bármely kormány- vagy jogi hatóság cselekménye esetén semmilyen módon nem vállal felelősséget. Abban az esetben, ha ezen Szerződés bármely rendelkezését érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak minősítik, a fennmaradó rendelkezések teljes hatályban maradnak maradnak.
    10. Ha valamely fél ezen Szerződés bármely jogának vagy rendelkezésének érvényesítését elmulasztja, nem tekinthető az ilyen jog vagy rendelkezés lemondásának.
    11. Az LV BET átruházhatja a szerződésben szereplő felek jogait és kötelezettségeit anélkül, hogy az Ügyfél további beleegyezését kérné.
    12. LV BET kiegészítheti vagy módosíthatja a jelen Szerződés feltételeit és rendelkezéseit időről időre, a weboldalon feltüntetve. Az Ügyfél felelős azért, hogy mindig átnézze a szabályzatot és azok esetleges módosított változatát. Bármilyen eszközölt módosítás azon a napon lép érvénybe, amikor azt az oldalon a LV BET közzétette. Az Ügyfél a szolgáltatás igénybevételének folytatásával elfogadja a módosításokat és a legújabb ÁSZF rendelkezéseket. Abban az esetben ha mégsem kívánja elfogadni a megváltozott Általános Szerződési Feltételeket, a továbbiakban Ön nem használhatja és érheti el Szolgáltatásainkat és azonnal értesítenie kell a minket írásban.
    13. Az LV BET Máltán lett bejegyezve, a Malta Gaming Authority felügyelő hatóság által felruházott jog szerint.
    14. A Fairload Ltd. az MGA/B2C/282/2015 játékengedély alapján működik, melyet a Malta Gaming Authority (MGA), Málta kizárólagos ellenőrző szervezete szabályoz.
    15. Az Írországban online fogadó játékosoknak, az ír kormány által a Fairload Limitid-nek kibocsátott Remote Bookmaker licenc szám 1016541, ami csak sportfogadásra érvényes.
    16. Ha módosításokat, frissítéseket hajtunk végre az ÁSZF-en, akkor bejelentkezés esetén az LV BET egy felugró ablak által fogja értesíteni a Játékost. Ebben a formában a játékosnak lehetősége lesz elfogadni a módosított ÁSZF-t.
    17. Az LV BET Általános Szerződési Feltételei különböző nyelveken érhetők el, és minden verzió kivétel nélkül tartalmazza az összes kikötést. Bármely más nyelvi változattal való ütközés esetén a játékos számára legelőnyösebb változat az irányadó.
  4. ONLINE SZERZŐDÉS
    1. Jelen Szerződés az LV BET és az Ügyfél között jön létre. Ez vonatkozik minden, az LV BET oldalain található szolgáltatásra, elektronikus, illetve szoftver tartalmára, használatára, amelyek az LV BET által biztosítottak.
    2. Az LV BET fenntartja a jogot arra, hogy bizonyos feltételeket (a 3., 4., 5., 6., 7.-es pontban részletezetteken túlmenően) szabjon a játékosnak (pl. minimálisan lejátszott játék körök, pénzügyi tranzakciók ellenőrzése), illetve, hogy hogy bármikor változtasson a szolgáltatások feltételein.
  5. SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRHETŐSÉGE
    1. A szolgáltatások olyan egyének által vehetők igénybe, akik a saját országukban szerződést köthetnek, az országuk törvényi rendelkezései szerint. Az Ügyfél felelősségét képezi az adott országban lévő fogadási és szerencsejáték törvények betartása.
    2.  Az LV BET oldalon történő regisztrációval Ön tudomásul veszi, hogy a kizárólag az Ön lakóhelye szerinti országra vonatkozó törvényeknek, rendeleteknek vagy irányelveknek való megfeleléssel kapcsolatos követeléseken alapuló visszatérítési kérelem nem fogadható el, és Ön ezennel lemond minden ilyen követelésről.
    3. Szolgáltatásaink nem vehetők igénybe 18. életévüket be nem töltött személyek által (“Kiskorúak”). Ha az Ügyfél kiskorú nem használhatja semmilyen formában az LV BET szolgáltatásait. A játékokban való részvétel korhoz kötött, kérjük ha Ön ennek a kitételnek nem felel meg, hagyja el az oldalunkat. A pénzes játékokban való részvétel (mint “Pénzes Játékos”) kizárólag 18 éven felüli személyek számára, vagy az ország törvényében meghatározott minimális korhatáron felüli személyek számára elérhető.
    4. LV BET bármikor kérheti a játékostól, hogy bizonyítsa életkorát és megtagadhatja az Ügyféltől a játék folytatását akkor, ha feltételezi, hogy az illető játékos kiskorú.
    5. Semmilyen körülmények között nem vállalunk felelősséget abban az esetben, ha nem a rendelkezéseknek eleget téve vesz részt valaki a játékokban vagy ha felhívásunkat és szabályainkat be nem tartva, kiskorú vesz részt az oldal használatában.
    6. LV BET szolgáltatásai nem elérhetők azokban az országokban, ahol illegális a használata (többek között, de nem kizárólagosan az Amerikai Egyesült Államokban). Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bármikor saját döntése alapján megtagadja és/vagy megszüntesse a Szolgáltatást.
  6. REGISZTRÁCIÓS INFORMÁCIÓK
    1. A játékokban való részvételhez, a Felhasználónak ki kell töltenie a regisztrációs űrlapot a www.lvbet.com oldalon vagy a www.lvbet.com oldalról elérhető egyéb oldalakon, amely legalább a következő adatokat tartalmazza:
      1. Az ügyfél személyazonossága. Ön szavatolja, hogy a regisztrációs folyamat során a személyazonosságára vonatkozó adatokat a valóságnak megfelelően, pontosan, és teljes körűen adja meg. A Felhasználónak ki kell töltenie a nyilvántartásban szereplő személy vagy szervezet adatait; a más személyhez, szervezethez vagy egyesülethez való tartozásra vonatkozó hamis állítás, hamis fejlécek használata vagy más olyan cselekmények vagy mulasztások, amelyekkel az LV BET elől bármilyen célból elrejti személyazonosságát, a törvény legteljesebb mértékben büntetőeljárás alá vonható. Bármilyen hamis információ vagy megszemélyesítés (a), amely a www.lvbet.com oldalon keresztül elérhető, és ezzel "Játékosfiókot" nyit. Az LV BET szolgáltatásaihoz hozzáférő Ügyfelet felkérhetik, hogy érvényes személyazonossági igazolást és releváns információkat nyújtson be.
      2. Születési dátum. Az Ügyfél nyilatkozik arról, hogy betöltötte 18. életévét vagy az országának törvényében meghatározott minimális korhatárt. Az a személy, aki nem töltötte be 18. életévét vagy azt a minimum életévet, ami az országának törvénye szerint lehetővé teszi a szerencsejátékot, nem regisztrálhat. A kiskorúak szerencsejátéka bűncselekménynek számít. Ha az LV BET által bevezetett ellenőrzések ellenére egy kiskorúnak sikerül szerencsejáték-szolgáltatásokat igénybe venni, minden nyereményt zárolunk, a befizetett pénzt pedig visszatérítjük. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy ellenőrizze a regisztráció során megadott születési dátumot, mielőtt engedélyezzük, hogy Ön:
        • Befizetést hajthatna végre számlájára;
        • Hozzáférhetne a játékok ingyenesen játszható Próba üzemmódjához;
        • Saját pénzén vagy Energy bónusszal játszhatna.
      3. Az Ön tartózkodási címe. Kérjük vegye figyelembe, hogy előfordulhat, hogy a lakóhelye igazolására személyazonosságát igazoló dokumentumot, például személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély szkennelését és/vagy az elmúlt 6 hónapban kiállított közüzemi számlát vagy bankszámlakivonatot kérünk.
      4. Az ügyfél érvényes e-mail címe és telefonszáma.
      5. Jelszó. Javasoljuk, hogy olyan jelszót válasszon mely egyedi, nehezen kitalálható biztonsági okokból, Ön lesz az egyetlen személy aki ezt tudni fogja és csakis az Ön felelősségét képezi annak titokban tartása.
    2. A regisztráció során az Ügyfél köteles biztosítani érvényes azonosítását az LV BET felé, beleértve címét, e-mail címét és/vagy személyes telefonszámát.
    3. Abban az esetben, ha személyes adatai változtak, az Ügyfél köteles azokat naprakészen tartani az LV BET oldalon. Ha olyan adat változott meg melyet nem tud frissíteni, akkor kivétel nélkül köteles értesíteni az LV BET ügyfélszolgálatát, írásban, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket.
    4. Ha az LV BET úgy gondolja, hogy az Ön által megadott adatok helytelenek, bármikor zárolhatja rövidebb ideig vagy akár végleg az Ügyfél számláját és visszatarthatja nyereményét.
    5. Az Ügyfél első kifizetési kérelme közben köteles megadni a személyes banki vagy egyéb pénzügyi adatait az LV BET oldalán.
    6. LV BET nem vállal felelősséget abban az esetben, ha a hozzá tartozó jelszó felhasználásával visszaélést követtek el. Az Ügyfél felelőssége, hogy ezeket az adatokat biztonságban tartsa. Bármilyen ehhez kapcsolódó kár esetén az LV BET nem vállal felelősséget.
    7. Az Ügyfél saját maga kell regisztráljon és soha nem regisztrálhat harmadik személy nevében.
    8. Ön nem regisztrálhat, ha már rendelkezik számlával az LV BET weboldalon. Egy személynek csakis egy számlája lehet. Egynél több számla birtoklása „multi-számlázásnak” minősül, ami szigorúan tilos és egyenesen csalásnak minősül attól függetlenül, hogy a másik számla az Ön neve alatt, más LV BET felhasználó adataival harmadik fél/felek (nem LV BET felhasználók) adataival vagy hamis adatokkal lett-e regisztrálva. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bármely felhasználói számlát bármikor bezárjon.  Ha az LV BET megalapozottan feltételezi, hogy csalás történt, az LV BET fenntartja a jogot minden kapcsolódó tranzakció, bármilyen bónusz vagy egyéb promóció visszavonására bármilyen egyéb intézkedés vagy jogorvoslat nélkül, amellyel élhetünk.
    9. LV BET bizalmasan kezeli a játékosok személyes adatait a Titoktartási Nyilatkozat alapján.
    10. Szigorúan tilos, felhasználói fiókok váltása vagy vásárlása, illetve eladása.
    11. Az Ügyfél nem hajthat végre harmadik személy által birtokolt (más személy által birtokolt) eszközökről (bankkártya, bankszámla, egyéb pénzügyi szolgáltatások), pénzügyi tranzakciókat. A számlán található összegek csak a befizetéskor használt számlára kerülnek kiutalásra.
    12. Ön kijelenti, hogy nem fizet be olyan bankkártyával, bankszámlával, vagy egyéb fizetési eszközökkel, amelyekre nem jogosult.
    13. Illegális forrásból vagy aktivitásból származó összegek befizetése szigorúan tilos. Más célból, mint a játékban való részvétel való befizetés (pl. pénzmosás) szigorúan tilos és büntetendő.
    14. Ön kijelenti, hogy jelenleg nem vagy soha nem diagnosztizálták kényszeres szerencsejátékosként.
    15. A regisztrációt az üzemeltető saját belátása szerint elutasíthatja vagy zárolhatja, de a már megkötött szerződéses kötelezettségeknek eleget tesz.
    16. A regisztráció és a felhasználói számla létrehozása ingyenes.
    17. A regisztráció és a játékban való részvétel nem egyéni alapjog.
  7. JELSZÓ BIZTONSÁGA
    1. Javasoljuk, hogy erős és nem kiszámítható jelszót válasszon a biztonságért, és felelős azért, hogy gondoskodjon arról, hogy ez a jelszó titokban maradjon.
    2. Az Ön felelőssége, hogy biztonsági adatait (beleértve a jelszavakat is) bizalmasan tárolja. A weboldalon a Játékos biztonsági adatai alatt történő játék érvényesnek minősül, függetlenül attól, hogy ki vesz részt a játékban. Abban az esetben, ha felmerül a gyanú, hogy az ilyen adatok titkossága már nem áll fenn, a Játékosnak haladéktalanul értesítenie kell az LV BET-et, aminek következtében az új adatok továbbíthatóak és minden jövőbeli tranzakció a korábbi adatok alapján érvénytelennek minősülnek.
    3. Az LV BET semmilyen módon nem felelős a harmadik személy általi felhasználói fiókhoz való esetleges hozzáférésért, és nem vállal felelősséget semmilyen esetleges veszteségért, amelyet a játékos jelszavának harmadik személy általi tiltott felhasználása, illetéktelen hozzáférés és/vagy bármely olyan tranzakcióra, amelyben a Játékos neve és Jelszava helyesen lett regisztrálva.
  8. KORLÁTOZOTT HASZNÁLAT
    1. Az LV BET nem kizárólagos, nem átruházható és korlátozott személyes használatot biztosít a Weboldal (“Engedély”) eléréséhez. A Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél folyamatosan megfelel a jelenlegi Általános Szerződési Feltételeknek.
    2. Ön vállalja, hogy nem forgalmazza az LV BET által biztosított marketing anyagokat, vagy engedélyezi a Webhely biztonságos hozzáférését másoknak, és nem másolhatja a weboldalon megjelenő anyagokat viszonteladásra vagy bármilyen más célra mások számára az LV BET előzetes írásbeli beleegyezése nélkül.
    3. Ön felelőssé tehető és kötelezhető a webhely jogosulatlan használatáért e szakasz megsértésével.
    4. Ön vállalja, hogy az LV BET információs rendszeréből kapott információkat kizárólag a Weboldalon történő tranzakciók végrehajtása céljából használja fel.
    5. Ön továbbá beleegyezik abba, hogy semmilyen elektronikus kommunikációs szolgáltatást/eszközt nem használ a Weboldalon olyan célból, amely jogellenes, visszaélő, tolakodó a másik magánéletében, zaklató, becsületsértő, rágalmazó, kínos, obszcén, fenyegető vagy gyűlölködő.
    6. A játékos által kapott felhasználói jog akkor veszti érvényét, ha az LV BET úgy véli, hogy az Ön által megadott információk, beleértve az e-mail címét is, már nem naprakészek vagy pontosak, vagy ha másként nem tesz eleget a Szerződés bármely feltételének; valamint ha az LV BET megállapítja, hogy bármilyen módon megsértette a szolgáltatásra vonatkozó szabályokat. Az ilyen jogsértésről való értesítést követően Ön vállalja, hogy megszünteti a Szolgáltatások elérését. Ön elfogadja, hogy az LV BET saját belátása szerint és értesítés nélkül felmondhatja a hozzáférést bármely vagy minden szolgáltatáshoz, bezárhatja az Ügyfél függőben lévő átutalásait, törölhet és visszamondhat minden információt vagy tartalmat a szolgáltatással kapcsolatban.
  9. KÖTELEZETTSÉGSZEGÉS
    1. Az ügyfelek szabályszegő magatartása tilos a weboldalon. Az Ügyfél magatartása a jelen Általános Szerződési Feltételek megsértésének minősül, amennyiben, de nem kizárólagosan, az Ügyfél:
      1. szándékosan pontatlan vagy hiányos információkat szolgáltat;
      2. bármilyen formában és eszköz által manipulálni próbálja a játékokat és azok nyerési esélyeit;
      3. szándékosan okozza a weboldal meghibásodását annak érdekében, megzavarja az oldalon található szoftverek optimális játék menetét;
      4. több felhasználói számlát hoz létre, akár a saját, akár más nevében; vagy megsérti az Általános Szerződési Feltételek bármely más pontját. A szabálytalanságok felsorolása nem kizárólagos jellegű.
    2. Ön nem fogja megpróbálni lemásolni vagy dekódolni az LV BET oldalán található szoftvereket és nem hoz létre olyan programokat melyek a Kiszolgáló-Szerver-Kommunikáció szoftverek befolyásolását eredményezhetik.
    3. Szigorúan tilos a mesterséges intelligenciát elősegítő szoftverprogram használata. A tiltott szoftver olyan szoftvereket is tartalmazhat, amelyekről az LV BET úgy véli, hogy a játékos csalhat vagy egy játékost igazságtalan előnyhöz juttat, miközben a weboldalon játszik. Az LV BET fenntartja a jogot arra, hogy lépéseket tegyen annak érdekében, hogy észlelje és megakadályozza az ilyen szoftverek használatát a játékosok által. Az LV BET fenntartja magának a jogot arra, amennyiben azonosítja vagy gyanítja tiltott program használatát, hogy legalább hat (6) hónapos időtartamra felfüggeszti az adott Játékos Számláját, zárolja a Számlán lévő pénzösszeget és/vagy megtiltsa, hogy a Játékos az LV BET szolgáltatásait ismételten használja.
    4. Kötelezettségszegés esetén az LV BET jogosult azonnali hatállyal felmondani a Szerződést, és kizárhatja az Ügyfelet a weboldal további használatából. Továbbá, az LV BET jogosult megszakítani és felmondani a folyamatban lévő játékokat, blokkolni Önt vagy Számláját előzetes értesítéssel vagy anélkül, és a Számlán lévő összeget mindaddig befagyasztja, amíg nem sikerül tisztázni a kialakult helyzetet.

  10. SZÁMLA FELFÜGGESZTÉSE
    1. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy megtagadja, visszamondja a Szolgáltatásokat, és/vagy megvonja a nyereményeket a Játékosnak, a következő, de nem kizárólagos esetekben:
      1. bármilyen gyanú esetén, amikor az LV BET azt feltételezi, hogy a játékos illegális tevékenységet folytatott az Oldalon;
      2. bármilyen esetben, amikor az LV BET-et pénzügyi, jogi vagy működési kár érheti bármely személy által;
      3. bármilyen esetben, amikor az LV BET úgy ítéli meg, hogy egy vagy több tranzakció az Oldalon megsértette az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat;
    2. Az LV BET tiltja a játékosok összejátszását, és megakadályozza a normál játékot torzító eszközök, például robotok használatát.

    3. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy előzetes értesítés nélkül megszüntesse az eseményeket vagy játékokat, beleértve azokat is, amelyek már elkezdődtek, ha szükségesnek tartja és/vagy a szoftver vagy a játékok hibái miatt, amelyek a játékok helytelen működését vagy hibás működését okozzák.

    4. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy megszünteti a számláját, és visszatartja az összes fennmaradó pénzösszeget a Számlán, ahol az LV BET megalapozottan hiszi, hogy egy Játékos elkövetett/megpróbált elkövetni/részt vett lehetséges csalási tevékenységben, vagy egyéb módon csalási tevékenységre bír rá másokat; vagy meghackelt vagy egyéb módon jogosulatlanul hozzáfért harmadik fél Számlájához, hogy arról csalási tevékenységet folytasson. Ilyen tevékenység többek között a szervezett fogadások, ellopott vagy hamisított hitelkártyák vagy számlaszámok használata, hamisítás, összejátszás és adatok, illetve hamisított, ellopott vagy más módon jogellenesen használt dokumentumok benyújtása.

    5. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy szabálytalan játék esetén megszüntesse a számlát és visszatartsa az összes fennmaradó összeget. Szabálytalan játéknak számítanak a következők:
      1. Bármely játék vagy játékkör késleltetése (beleértve az ingyen pörgetés és a bónusz funkciókat is) olyan időpontra, amikor már nem áll fenn fogadási követelmény és/vagy új befizetés kezdeményezése miközben az ingyen pörgetés vagy a a bónuszfunkció továbbra is elérhetők a játékban.
      2. Ha a bónusz- vagy készpénzes egyenlegből indított játékban bekapcsol az ingyen pörgetés vagy a bónusz funkció, viszont a játékos úgy dönt, hogy nem folytatja a játékot, hanem bezárja azt és egy másik játékba kezd, majd újra visszatér az eredetileg játszott játékhoz, hogy befejezze a megkezdett funkciókat egy olyan időpontban, amikor a bónuszegyenleget már elvesztette vagy a fogadási követelményeket már teljesítette és készpénzre váltotta.
      3. Amikor a bónusz- vagy  készpénzes egyenleget pusztán a bónusz ajánlatok előrevitelére használják (például: 10 érméből 9-et gyűjt egy adott funkció elindításához), majd az utolsó szakaszban (ha az előző példát folytatjuk, akkor az utolsó, 10. érme elérésénél) készpénzes fogadással fejezik be a kört, miután a bónuszegyenleget már elveszítették vagy a fogadási követelményeket már teljesítették és azt készpénzre váltották.
      4. Nagyméretű fogadások hátrahagyása egy asztalon, például blackjack-en, majd az asztal elhagyása és az asztalhoz való újbóli visszatérés olyan körülmények között, mint a bónuszegyenleg elvesztése vagy a fogadási követelmények másik asztalon való teljesítése és készpénzre váltása.
      5. Pénz befizetése és kivétele röviddel azután, miután például a befizetéséért ingyen pörgetéseket kapott és a befizetésének csak az 1x-es értékét kockáztatta meg, hogy azután kifizetést kérjen, majd aktiválja az ingyen pörgetéseit.
      6. Ha a játékos megpróbál kihasználni bármilyen szoftver vagy rendszerhibát, kiskaput, meghibásodást, tévedést, mulasztást bármely játékkal kapcsolatban, akár ismert, akár ismeretlen a cégünk számára.
      7. Ha észleltük, vagy a játék szállítója tájékoztatott minket arról, hogy Ön kártyaszámlálási technikát használ vagy használhat.
    6. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy megszüntesse a számlát és visszatartsa az összes fennmaradó összeget, ha a fizetési szolgáltatóink, vagy a játék- vagy sportszolgáltatók bónusz visszaéléssel vagy csalással azonosították a számláját.
  11. MEGSZAKÍTOTT VAGY FÉLBEHAGYOTT JÁTÉKOK
    1. Abban az esetben, ha valamelyik, az LV BET által közölt információ, hibásan vagy nem megfelelően jelenik meg a weboldalon, azonnali lépéseket teszünk annak kijavítására, viszont az ennek a hibának köszönhető extra nyereményeket vagy pontokat töröljük a játékosok számlájáról.
    2. Arra az esetre, ha félbeszakadt a játék vagy egy aktuális játék kör, az LV BET minden játéktörténeti információt tárol. Ez által minden pörgetést tudunk ellenőrizni és bármilyen ilyen jellegű problémát javítani. Kérjük, ha problémája akadt, jelezze azt nekünk a hu-support@lvbet.com címen.
    3. Abban az esetben ha technikai okok miatt, a játék nem működött optimálisan, illetve szabályszerűen és emiatt a hiba miatt a játékos extra nyereményre tett szert, vagy bármilyen csalási kísérlet miatt nem megfelelően működött a játék, fenntartjuk a jogot, hogy a játékos nyereményét visszavonjuk és véglegesen töröljük.
  12. VALÓDI PÉNZES JÁTÉK
    1. Minden felhasználói joggal ellátott Ügyfelünk, aki befizetést hajtott végre, pénzbeli kockázatot vállalva használhatja játékainkat.
    2. Azok akik valódi pénzes játékokban szeretnének részt venni, kötelezően befizetést kell végrehajtaniuk.
  13. DEMÓ JÁTÉK
    1. Miután a Játékos sikeresen megnyitotta felhasználói számláját, rendszerünk virtuális krediteket ír jóvá. Ezek a virtuális kreditek, felhasználhatók a DEMÓ játékok során. A DEMÓ módban a játékos kipróbálhatja a játékokat valódi kockázat nélkül.
    2. A kreditek soha nem válthatók be valódi pénzre, a krediteknek nincs valódi értéke.
    3. A virtuális krediteket nem lehet átutalni a más számlákra és azok nem is vásárolhatók le.
    4. A virtuális krediteket mindennap jóváírjuk azoknak a játékosoknak a számláján, akik előző nap elvesztették a kezdő virtuális egyenleget.
  14. ÉLŐ KASZINÓ
    1. Az LV BET a Fairload Limited által teljeskörűen működtetett Élő Kaszinót kínál, Malta Gaming Authority (MGA) által biztosított engedéllyel (MGA/B2C/282/2015MGA), amelyet 2017. július 12-én adtak ki. A játékszabályok itt találhatók.
    2. Az Élő Kaszinó használatakor, a Játékos egyszerre csak egy asztalnál játszhat. Több asztal egyidejű használata szigorúan tilos, hacsak máshogy nem lett jóváhagyva az Élő Kaszinó szolgáltatója által. Ha csalási tevékenységet észlel, az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy bezárja a Játékos számláját és zárolja a nyereményeket.
    3. Az élő kaszinó játékok asztalait a megfelelő élő kaszinó-szolgáltatók ellenőrzik és a chat szobákat moderálják. Probléma esetén a Játékos azonnal tud jelezni a presenternek. Azonban gyalázkodó, sértő vagy támadó nyelv használata, házassági ajánlatok, szexuális megjegyzések vagy bárminemű fenyegetések alkalmazása szigorúan tilos.
    4. A krupié hibája esetén a vitatott játék videófelvételét az adott asztalért felelős alkalmazott felül fogja vizsgálni. Az alkalmazott döntése véglegesnek minősül, és ha úgy dönt, hogy hiba történt, minden vitatott tét a Játékosnak vissza lesz fizetve.
    5. Az Élő Kaszinó játékokat csak valódi pénzzel lehet játszani. Bónusz pénz nem használható. Az üzemeltető megtiltja, hogy pénzzel és/vagy bónusz pénzzel fogadjon, kifejezetten és/vagy állandóan minimum 70%-os nyerési esély esetén (biztos fogadás). Az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy ilyen esetben blokkolja a Játékos Számláját, és megakadályozza és/vagy visszatartsa a nyereményeket vagy kifizetéseket, az Általános Szerződési Feltételek és/vagy a platform szabályai alapján.
    6. Az Evolution által szolgáltatott játékok nem elérhetők azon játékosok számára, akik tartózkodási helye Manitoba, Brit Columbia, Quebec és Ontario.
    7. A fenti Élő Kaszinó szabályok érvényesek az LV BET Általános Szerződési Feltételeinek kiegészítése mellett.
  15. SPORTFOGADÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
    1. Fogadás megtétele:
      1. Amikor megtette és elfogadta a tétet, akkor a megfelelő összeg levonásra kerül Számlájáról. Önnek ellenőriznie kell, hogy a megtett tét helyes, mielőtt megerősíti azt. Miután a tét el lett fogadva, a tét törlése és megváltoztatása nem lehetséges. Fenntartjuk a jogot, hogy ne fogadjunk el vagy csak részben fogadjunk el bármilyen tétet.
      2. Ha több fogadást nyújt be az Ügyfél, azok az adott fogadási sorrendben lesznek kezelve.
      3. Több fogadás megtétele lehetséges, hogy egyként lesz tekintve, amennyiben az Ügyfél többször küldi el ugyanazt a tétet. Az LV BET fenntartja annak a jogát, hogy semmisnek tekintsen minden olyan fogadást, amely két vagy több Játékos közötti összejátszásra utal, vagy ha fennáll a gyanú, hogy a Számlát különböző egyének használják.
      4. A fogadások elfogadása és kifizetése különböző korlátozások tárgyát képezik. Ezek elsősorban a megtett tétek összegét, a fogadási piac korlátait, a maximális kifizetési korlátokat és az Ügyfél személyes korlátait foglalja magában. Ezen korlátok változtatási jogát értesítés nélkül fenntartjuk és fel lesznek tüntetve a fogadási bizonylaton vagy a Játékos Számlán. LV BET fenntartja magának a jogot, hogy a tét elfogadása előtt korlátozza a téteket és/vagy módosítsa a nyereményszorzókat.
      5. Az árak és nyereményszorzók ingadozásnak vannak kitéve. Minden tét amely a megadott kezdési időpont után lett elfogadva érvénytelen lesz, hacsak másként nem jelezzük (például az élő fogadások esetében).
    2. Érvényes tétek:
      1. A tét csak akkor tekinthető érvényesnek, ha a tranzakciós kód ki lett állítva. Ezután a tét megtekinthető a “saját tétek” menüpont alatt.
      2. Ön tudomásul veszi, hogy az Ön felelőssége annak biztosítása, hogy teljes mértékben megérti az erre vonatkozó szabályokat, előírásokat, módszereket és az eljárásokat az internetes szerencsejátékokkal általában.
      3. Nem vagyunk felelősek a tét bármilyen okból való nem megtétele, beleértve, de nem kizárólagosan, a számítógép meghibásodása és távközlési szolgáltatások vagy internet kapcsolat szolgáltatás hibái miatt. Nem fogjuk teljesíteni azokat a fogadásokat, amelyek benyújtásra kerültek hozzánk, de nem voltak megerősítve, ahogyan a fenti (ii) záradékban ismertetve lett.
      4. Ön nem alkalmazhat, vagy nem vehet igénybe semmilyen rendszert vagy mesterséges intelligenciát használó szoftvert, beleértve, de nem kizárólagosan, gépek, számítógépek, szoftverek vagy más automatizált rendszereket, hogy kijátssza a szoftverünket. Nem fogunk teljesíteni semmilyen fogadást, amely alapján Ön használt ilyen rendszereket vagy mesterséges intelligencia szoftvereket.
    3. Nyeremények:

      1. A nyeremények a Szolgáltató visszaigazolását követően kerülnek jóváírásra az Ön Számláján.
      2. Nem vállalunk felelősséget az elveszett, későn érkezett, olvasatlan, hiányos, sérült, megrongált, rossz helyre küldött, levelezési postaköltség, kérelmek, nyereményjáték követelésekért vagy bejegyzésekért, amelyet Ön küldött. Minden kérést, nyereményjáték követelést vagy belépési anyagokat, amelyeket mi kapunk az LV BET tulajdonába kerülnek, ezért azokat nem küldjük vissza Önnek; emiatt javasoljuk, hogy egy másolatot Ön is tartson meg ezekből az anyagokból.
      3. A maximális kifizetés értéke 75 000 000 Ft, amely bármilyen összegű és típusú fogadás lehet, legyen az egyszeri, kombinált vagy összetett fogadás. Ez utóbbi esetben például, ha bármelyik nyerő oszlop összege meghaladja a 75 000 000 Ft határértéket, ez esetben az LV BET csak a 75 000 000 Ft maximális összeget fizeti ki az Ügyfélnek. Amennyiben kiderül, hogy egy Felhasználó (bármely országból regisztrált) több Számlát nyitott és ugyanazt a tétet tette meg több alkalommal, az Általános Szerződési Feltételek ellenére, akkor a nyeremény kifizetése a maximális kifizetésre korlátozódik.
    4. Fogadási- és sportszabályzat:

      1. A sportszabályzat angol nyelven íródott. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy lefordítsa az Általános Szerződési Feltételeket (beleértve a sportszabályzatot) más nyelvekre is. Ha valamilyen okból kifolyólag az Általános Szerződési Feltételek tartalma különbözik az angol nyelven íródott ÁSZF tartalmától, abban az esetben az angol nyelvű verzió érvényes. Ez vonatkozik a játékszabályokra, a honlapon szereplő szövegekre, valamint a bónuszprogramokra, marketingkampányokra és egyéb kapcsolódó kérdésekre vonatkozó minden információra.
      2. A szabályok és előírások, az Általános és Különleges Szabályokra vannak osztva sportok jellemzése szerint. Az Általános és Speciális Szabályok és előírások mind szabályoknak és előírásoknak minősülnek. Meghatározott esetekben a különleges fogadási szabályok bizonyos típusú sport és fogadási piacra vonatkoznak. Ezek a különleges fogadási szabályok elsőbbséget élveznek az általános szabályokkal szemben.
      3. Ezek a szabályok és előírások mellett elérhetőek az egyéb kézzel hozzáadott Különleges szabályok, amelyek az Események és Piacok részen találhatóak a weboldalon, ezeket a szabályok és előírások részének kell tekinteni.
      4. LV BET fenntartja a jogot, hogy bármikor megváltoztathassa vagy felülírja és frissítse a szabályokat és előírásokat az Ügyfél értesítése nélkül. Az ügyfelek felelősek azért, hogy naprakészek legyenek a jelen Sportfogadási szabályok ismeretével. Az Ügyfél által megtett fogadások egyenlőek a szabályok elfogadásával a jelen Sportfogadási Általános Feltételek változata értelmében.
    5. Általános szabályok és rendelkezések a tétek elhelyezésére, rendezésére és kifizetésére vonatkozóan.

      1. Az Ügyfél kijelenti a tétek elhelyezésekor, hogy
        1. az Ügyfél már betöltötte a 18 életévét és a regisztráció során megadott személyes adatok a valóságnak megfelelnek és naprakészek.
        2. kellőképpen tájékozódott a fogadási szabályokkal kapcsolatban minden sportot beleértve és tudatában van a kifizetési határoknak és elfogadja azokat.
        3. nem ismeri vagy nincs tudatában az adott esemény kimenetelét, amelyre a vonatkozó tétet a megállapodás megkötése előtt helyezi el.
        4. nem vesz részt és nem fog részt venni olyan manipulációban, amelyek befolyásolhatják egy vagy több esemény eredményét, amelyre fogadott, és hogy nincs tudatában semmilyen manipulációs folyamatnak ezen eseményekkel kapcsolatban.
        5. a pénzösszegek, amelyekkel a fogadásra készül, nem származnak jogellenes tevékenységekből és hogy legálisan jogosult a rendelkezésre álló összegek felhasználására.
        6. elolvasta a szerencsejáték-függőség veszélyeiről szóló információkat a fogadások és a szerencsejátékok vonatkozásában, és hogy nem kérte, hogy eltiltsák a szerencsejátékoktól vagy fogadásoktól más szerencsejáték-szolgáltatókkal, vagy a szerencsejátékokból vagy fogadásokból nem lett kizárva.
        7. saját maga részére teszi meg a téteket és nem más fél/felek/személyek/egyesületek részére teszi azokat.
        8. nem tagja olya csoportoknak, amelyek kitiltásra kerültek ezen az oldalon. Ezek különösen: aktív sportolók és versenyzők, tisztviselők, edzők, stb., ezen felül a fogadóirodák személyzetének tagjai vagy fogadási társaságok munkatársai.
      2. A cégnek nem kötelessége, hogy megvizsgálja a fenti paragrafusban e. (i) megadott információk helyességét. LV BET bármikor jogosult törölni az összes vagy kiválasztott fogadást (beleértve visszamenőleg is) és/vagy érvényteleníteni a nyereményt, miután a megadott adatok helyessége megkérdőjeleződött, ezáltal az Ügyfelet minden további fogadástól eltilthatja, lezárhatja számláját, és kiutalja a fennmaradó összeget a számlára.

      3. A fogadási megállapodás a fogadás elfogadása után lép érvénybe. Egy fogadás érvényességének és helyességének ellenőrzése az elektronikusan elmentett LV BET központi szerveren történik. Ez az Ön Számláján is ellenőrizhető. Miután egy fogadás el lett fogadva, már nem érvényteleníthető. Javítható vagy törölhető a fogadási szelvény, amely virtuálisan kitöltött, amíg a végső megerősítés megtörténik. A fogadás megerősítése után Ön köteles teljesíteni a megállapodást és lemondani a visszavonás jogáról. Ön felelős a saját fogadásaiért és nem lebbezhet fel az LV BET által rendelkezésre bocsátott adatok téves vagy hiányos voltára hivatkozva.

      4. LV BET nem köteles további információk listázására, mint például a verseny típusok (pl. bajnoki mérkőzés vagy kupamérkőzés), rövidített/hosszabbított mérkőzések (pl. baráti mérkőzések, mini versenyek, fiatalkorú versenyek, beltéri versenyek esetében), mérkőzés helyszínek (pl. semleges terület), verseny távolságok, stb. Ha ezek ellenére további tájékoztatások biztosítottak, azok nem lesznek hatással a fogadás kimenetelére. Ugyanez vonatkozik minden típusú statisztika, táblázat és élő eredményekre is.

      5. A cég jogosult semmissé tenni az adott fogadást (beleértve visszamenőleg), ha felmerül a gyanú a manipulációra és/vagy a sportfogadási csalásra. Jogi értelemben ez azt jelenti, hogy a fogadásra megtett összeg visszakerül az ügyfél számlájára és a jövőbeli fogadások nem lesznek elérhetőek. A fogadási számla lezárásra kerül és a maradék számlaegyenleg kiutalásra kerül.

      6. A manipuláció és fogadási csalás gyanúja akkor tekinthető megalapozottnak, ha például egy vagy több következő kritérium teljesül:
        1. Fogadás szokatlan kimenetelű eseményekre.
        2. Többszörös fogadás szokatlan mérkőzésekre, ligákra
        3. Többszörös fogadás, minimális változtatásokkal kombinálva
        4. Fogadás, ami arra utal, hogy csoportos fogadás történt/történik idővel és tartalommal kapcsolatban.
      7. LV BET fenntartja magának a jogot, hogy visszautasítsa a fogadást egyes esetekben, vagy korlátozza a tétet minden magyarázati kötelezettség nélkül. Egyetlen Ügyfél sem rendelkezhet egynél több sportfogadási Számlával. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy megszüntesse az ilyen módon létrehozott Számlákat. Ilyen esetekben minden lényeges adat átkerül az illető Ügyfél legtevékenyebb Számlájára. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy visszavonja az Ügyfél jogait, ha az Ügyfél azonos fogadásokat helyezett el két vagy több Számlán. Ez a nyeremények zárolásához és az összes elhelyezett fogadás, beleértve a már befejezett fogadások törléséhez vezethet.

      8. A fogadások jóváírását a hivatalos rangsorolás bejelentése után lehet elvégezni. Abban az esetben, ha egy eseménnyel kapcsolatban csalás gyanúja merül fel, LV BET fenntartja a jogot, hogy azután írja jóvá a fogadást, miután minden vizsgálat befejeződött. Vitatott jóváírásokat, illetve nyereményösszegeket a fogadás típusától függetlenül, írásban szükséges bejelenteni (postai úton, faxon vagy emailben) legkésőbb 14 napon belül a fogadás lezárása után.

      9. A Ügyfél kötelessége, hogy azonnal jelezze, ha bármilyen hibás kifizetés történt a javára. A körülmények ellenére minden nyeremény miatt bekövetkezett ilyen hiba vagy tévedés érvénytelen, és mint ilyen, az LV BET jogában áll visszavonni az összes tévesen jóváírt pénzösszeget.

      10. Az LV BET fenntartja a jogot a nyilvánvaló hibák és hibák kijavítására, és megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy tisztességes és átlátható szolgáltatást biztosítson az Ügyfeleknek. Nyilvánvaló hiba lehet az emberi hiba vagy rendszerrel kapcsolatos technikai problémák miatt, amelyek a weboldalon közzétett helytelen információkhoz vezethetnek. Például helytelenül feltüntetett handicap fogadás, helytelen végeredmény, egyértelműen rossz nyerési esély vagy helytelen tizedesvessző (például 2,5 helyett 25), a résztvevő vagy a csapat helytelen megnevezése, téves határidős vagy technikai hibák stb. Nyilvánvaló hibák esetén az LV BET fenntartja a jogot, hogy az összes érintett fogadást érvénytelennek minősítse, és visszafizesse a téteket. Továbbá, ha a tét el lett fogadva olyan áron, amely jelentősen eltér az általános piaci ártól vagy nyilvánvalóan hibás tekintve a nyerési esélyeket, akkor az LV BET jogában áll érvényteleníteni ezeket a fogadásokat.

      11. Nem engedélyezett a tétek megrakása ugyanazon szelvényt használva, amelyek egyértelműen összefüggenek. Az ilyen típusú fogadások érvénytelennek minősülnek még az esemény eredményének meghatározása után is.

      12. Ha az esemény a tervezett kezdési idő előtt megkezdődött és nem élő fogadásként volt feltüntetve, akkor minden elhelyezett fogadás a tényleges megkezdés után (a mérkőzés kezdete, a felkészülés vagy verseny esetén, stb.) érvénytelenné válik és vissza lesz térítve.

      13. A maximális tét összege függ az LV BET által a fogadás idejében elfogadott összegtől, és ezek eltérőek lehetnek egyes sportok és bizonyos Ügyfelek esetén. Ha a tét magasabb, mint az LV BET által automatikusan beállított elfogadási szint (ilyen összeg minden előzetes figyelmeztetés nélkül változhat), akkor a tét manuálisan lesz megvizsgálva. Minden kézi megvizsgálásra küldött tét elutasításra kerülhet, részben vagy teljesen elfogadott lehet függetlenül attól, hogy hogyan került a kérelem benyújtásra az Ügyfél által. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy elutasítson minden olyan fogadást, amely kézi jóváhagyásra vár. Ha bármely tét, bármilyen okból kifolyólag nem lett áttekintve manuálisan a verseny kezdési időpontja előtt, akkor automatikusan érvényét veszti. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy az egyes ügyfelek számára külön fogadási limitet állapítson meg.

      14. Ha valamilyen oknál fogva a fogadási piacot vagy eseményt nem fedik le a szabályok és rendeletek, beleértve a különleges szabályokat a fogadási piacon a honlapon, az LV BET fenntartja a jogot, hogy eseti alapon határozza meg az egyes események kimenetelét.
      15. Bundázás
        1. A mérkőzés eredményébe és a játék kiértékelésébe való esetleges beavatkozás (ideértve a bundázás gyanúját is) esetén az LV BET fenntartja a jogot a nyeremény kifizetésének felfüggesztésére vagy a mérkőzésre való fogadások törlésére, valamint átadja a releváns oldalon található információkat a megfelelő hatóságoknak további kivizsgálás céljából és a hasonló esetek megelőzése érdekében. 
        2. Az LV BET fenntartja a jogot a nyeremények kifizetésének felfüggesztésére és az eseményre megtett tétek visszatérítésére, ha alapos okkal feltételezi, hogy a mérkőzés vitatható volt. Ezen indokok alapulhatnak az egy vagy minden lehetséges módon megtett tétek nagyságán, számán vagy természetén.
          A vonatkozó szövetségek és szabályozó testületek irányító testületeinek döntése szintén figyelembe veendő. Ilyen esetekben az LV BET fenntartja a jogot, hogy a releváns felekkel kapcsolatos információkat átadja az irányító testületeknek további kivizsgálás céljából és a hasonló esetek megelőzése érdekében.
    6. Általános fogadási szabályok. A szabályok és a rendeletek - például az adott sportágra vonatkozó különleges szabályok és az esemény vagy piac különös szabályai közötti - ellentétes megjegyzések esetén az alábbi prioritási sorrend kerül alkalmazásra (fontossági sorrend szerint):

      1. Konkrét szabályok eseményekre/piacra (közvetlenül elérhető a weboldalon, Esemény vagy Piac mellett)
      2. Különleges Sport szabályok
      3. Általános fogadási szabályok
      4. Általános Szerződési Feltételek
  16. KIFIZETÉSEK
    1. Minden kifizetési kérelmet az LV BET pénzügyi osztálya bírál el. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy ellenőrizze a Felhasználó jogosultságát, és kétség esetén ne fizesse ki az összeget, hanem visszatérítse azt a Játékos számlájára. Az első kifizetési esetén érvényes, az állam által kiállított dokumentumokkal kell igazolni a személyazonosságot. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bármikor ellenőrizze a Felhasználó személyazonosságát, korát és megadott lakcímét a kért kifizetés feldolgozása előtt. A kifizetési módszerek és azok kapcsolódó információi a weboldal Kifizetés szakaszában találhatók meg.
    2. A kifizetési kérelmekkel kapcsolatos költségeket - adott esetben és a weboldalon kifejezetten feltüntetett módon - az Ügyfélnek kell megfizetni.
    3. A nyeremény vagy annak egy részének kifizetése a játékos kérésére történik. A minimális kifizetési összeg 10 és 20 € (vagy ennek megfelelő pénznem) között változhat, a játékos joghatóságától és a kiválasztott pénznemtől függően. A játékosnak joga van a teljes egyenleg kifizetésére, függetlenül az összegtől, a számlája lezárásakor. Tájékoztatjuk, hogy tíz százalékos (10%-os) adminisztrációs díjat számítunk fel, amelynek minimális összege tíz euró (10 €) (vagy ennek megfelelő összeg más pénznemben, napi árfolyamon). A maximális kifizetési összeget a fizetési szolgáltató határozza meg, és ez fizetési módonként változhat.
    4. Az Ügyfél profiljában szereplő adatoknak teljes mértékben meg kell egyezniük a választott pénzügyi szolgáltatást igénybe vevő számlatulajdonosi adatokkal. LV BET fenntartja a jogot, hogy további dokumentumok másolatát kérje a Játékostól, az adatok igazolásának érdekében. A kifizetési kérelem feldolgozása addig nem történik meg, amíg a kért dokumentumok meg nem érkeztek, és ezidő alatt az egyenleg a Játékos számláján jóvá lesz írva.
    5. A maximális kifizetési összege napi 1.500.000 Ft  vagy ennek megfelelő helyi valuta. Az Ön védelme érdekében 24 óránként csak a maximálisan felvehető 1.500.000 Ft-ot kiutalni, hacsak nagyobb összegről nem született előzetes megállapodás - nem vonatkozik a progresszív jackpotra.
    6. Kizárólag a Felhasználói Számla tulajdonosának utalhatjuk ki az összeget, az LV BET weboldalán meghatározott feltételek szerint.
    7. Kifizetés a befizetés származási helye (számla tulajdonosa és fizetési módszer) szerint történik. Megértjük, hogy ez nem mindig lehetséges technikai és/vagy irányelvi okok miatt, melyre nincs ráhatásunk. Ilyen esetben csak akkor fogjuk a kiutalást végrehajtani, ha az alternatívaként megadott számlát visszaigazoltuk és hitelesítettük.
    8. A befizetés nélküli bónuszból származó nyeremények csak az adott bankszámla kedvezményezettjének igazolása után utalhatók a játékos bankszámlájára. Ha a banki átutalás nem érhető el, fenntartjuk a jogot a játékos tulajdonában lévő alternatív fizetési mód ellenőrzésére. Fizetési osztályunk azonban teljes körűen megvizsgálja az esetet, és meghozza a végső döntést arról, hogy a fizetési mód használható-e.
    9. A Játékos számláján maradt pénzösszeg felvételére vonatkozó kérelmet azelőtt kell benyújtani, mielőtt a fiók zárolása végrehajtásra kerülne.
    10. A kifizetési kérelem elbírálása akár 3 munkanapot is igénybe vehet. Az LV BET azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy a kifizetési kérelmét azonnal feldolgozza.
    11. Az összeget nem lehet levenni a számláról, kivéve, ha azt az összeget legalább egyszer már megforgatták. A minimális veszteséggel járó asztali játékokra vonatkozó fogadások (ellentétes fogadások) nem tekinthetők érvényesnek a fogadási követelmények teljesítésében. Tájékoztatjuk, hogy tíz százalékos (10%) adminisztrációs díjat számíthatunk fel, amelynek minimális díja tíz euró (10 €) (vagy ennek megfelelő más pénznemben, napi árfolyamon) az utolsó befizetéstől számítva, olyan kifizetési kérelmek esetén, amelyek az LV BET-nél letétbe helyezett összegekre vonatkoznak, amelyeket nem használtak fel kaszinójátékokra vagy sportfogadásra. Az ilyen kifizetés jóváhagyása előtt azt a Kockázati Osztálynak kell értékelnie és megerősítenie.
  17. BEFIZETÉSEK
    1. A Játékos Számlájának feltöltéséhez (pénz átutalása az LV BET számlájára) a játékos különböző befizetési módok közül választhat, melyek megtalálhatóak a Befizetés oldalon.
    2. Ön tudomásul veszi, hogy csak személyes kártyákat/számlákat használhat az LV BET weboldalán. Az üzleti és vállalati számlák befizetés céljából nem használhatók. 
    3. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bizonyos feltételeket szabjon az egyes fizetési módok használatára. Az LV BET jogosult továbbá a fizetési módok értesítés nélküli megváltoztatására.
    4. Az LV BET nem garantálja, hogy minden fizetési mód bármikor elérhető.
    5. Bankkártyával történő egyenlegfeltöltés esetén, a befizetés azonnal megjelenik a Játékos számláján.
    6.  Az AML/CFT-vel kapcsolatos szabályozási követelmények miatt fenntartjuk a jogot arra, hogy bármikor ellenőrizzük az Ön személyazonosságát (KYC), és további ellenőrzést kérjünk a vagyon forrásának és a pénzeszközök eredetének tekintetében. Az MGA engedély követelményei szerint, ha az Ön befizetéseinek teljes összege eléri vagy meghaladja a 2000 €-t, akkor ellenőriznünk kell a játékos személyazonosságát. A fent említett 2000 € értéket napi szinten számoljuk, a 180 nap alatt befizetett teljes összeg alapján. A küszöbértéket elérő játékosoknak 30 napon belül be kell nyújtaniuk a szükséges KYC dokumentumokat, ellenkező esetben a számlájukat korlátozzuk. A vagyonforrással és a pénzeszközök eredetének ellenőrzésével kapcsolatos részletes információkat a link alatt találja.
    7. A játékos személyazonosságának igazolására a következő okmányokat fogadják el: vezetői engedély, útlevél vagy EGT/EU-tagállam személyi igazolványa. Felhívjuk figyelmét, hogy a fent említett dokumentumoknak érvényesnek kell lenniük, és színes szkennelésként kell benyújtaniuk; fekete-fehér másolatokat nem fogadunk el. A játékos lakóhelyének igazolására a következő dokumentumokat fogadják el lakcímigazolásként (POA): közüzemi számla (gáz-, villany-, műholdas televízió-, vezetékes telefonszámla) vagy az elmúlt 6 hónapban kiállított bankszámlakivonat. Egy mobiltelefon-számlát nem fogadunk el.
    8. Az LV BET időről időre, saját belátása szerint megkövetelheti az Ügyféltől további személyazonossági igazolás (KYC-dokumentum) benyújtását, például útlevél közjegyző által hitelesített másolatát vagy más személyazonosság-igazolási eszközt, amelyet az adott körülmények között szükségesnek tart, és saját belátása szerint felfüggesztheti a fiókot mindaddig, amíg a megfelelő bizonyítékot be nem nyújtják;
    9. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy letilthatja a befizetéseket vagy a játékot, miközben további, de szükséges ellenőrzéseket hajt végre. Az LV BET mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatási e-mailben tájékoztassa az ügyfelet a folyamatról, és a lehető leghamarabb lezárja ezeket az ellenőrzéseket.

    10. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy a befizetésre használt hitelkártya mindkét oldaláról képet kérjen bármikor a saját belátása szerint. A legszigorúbb biztonsági előírások szerint, mindig kérjük, hogy takarja le a CVV/CVC kódot és bizonyos számjegyeket.
    11. A minimum befizetés összege a játékos joghatósági területe és a választott fizetési mód szerint eltérhet. További információért látogasson el a Befizetés oldalra.
    12. A befizetési tranzakciók általában azonnal, vagy néhány esetben hosszabb időn belül teljesülnek. Az elfogadott és feldolgozott kifizetési kérelmek tranzakciója néhány esetben 3-5 munkanapig is eltarthat.
    13. A Játékos elismeri, hogy az LV BET fenntartja a jogot arra, hogy a Játékos Számlájára vonatkozó fizetések igazolását kérje.
    14. Minden, a Számlára történő befizetésnek olyan forrásból kell származnia, amelyen a Játékos a megnevezett Számlatulajdonos.
    15. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy fényképet kérjen a számlatulajdonosról érvényes személyi igazolvánnyal, valamint a dátumot és az időt meghatározó feljegyzéssel.
  18. ILLETÉKEK ÉS DÍJAK
    1. A pénzügyi tranzakciók során megjelenített összegek mindig nettó értéket képviselnek. Ennek megfelelően a kifizetés összege a számlájára fizetett pontos összeg lesz. Előfordulhat, hogy a kifizetési összeget illeték fogja terhelni, de ez esetben az illeték összege a weboldalon mindig jól látható helyen lesz feltüntetve.
    2. Az alap pénznem az LV BET szoftverében az EURÓ, de a Számla egyenlege megjelenhet másik pénznemben is. A Játékos kiválaszthatja a neki megfelelő pénznemet, de figyelembe kell venni, hogy minden tranzakció EURÓ alapon fog teljesülni. Ezért, előfordulhatnak különbségek, melyek az átváltás arányából származnak. Felhívjuk figyelmét, hogy minden árfolyam díj a Felhasználó által fizetendő.
    3. Negyedévente egy összefoglalót küldünk a felszámolt díjakról, mindaddig, amíg az Ügyfél nem nyilatkozik a Számla zárolásáról 30 napon belül a hu-support@LVbet.com címre küldött emailben.
    4. Az Ügyfél bármikor zároltathatja a Számláját. Ilyen esetekben a Játékosnak kötelessége e-mailt küldeni a hu-support@LVbet.com címre, és az ügyfélszolgálat megteszi a szükséges lépéseket és visszaigazolja, hogy a Számla zárolása megtörtént. Abban az esetben, ha kifizetési igénye van egy olyan számláról, mely zárolva lett, kérjük ugyancsak vegye fel a kapcsolatot írásban az ügyfélszolgálattal a hu-support@LVbet.com címen.
    5. Az Ügyfél beleegyezik, hogy minden az inaktivitás miatt felhalmozott adminisztrációs díjjal az LV BET megterhelje az Ügyfél bankkártyáját vagy az Ügyfél Játékos Számláját.
    6. Felhívjuk figyelmét, hogy a fennmaradó egyenlegre öt százalékos (5%-os) adminisztrációs díjat számítunk fel, amelynek minimális díja tíz euró (10 euró) (vagy napi árfolyamon számított ennek megfelelő összeg más pénznemben), ha a KYC-követelmények a 30 napos határidő lejárta után nem teljesülnek.
  19. PROMÓCIÓS ÉS BÓNUSZ IRÁNYELVEK
    1. Az LV BET időről időre bónuszokat kínálhat játékosainknak, amelyeket az LV BET jóváír a számlájukon. A bónuszok rendelkezésre állnak és a jóváírás részletei a weboldal "Promóciók" részében lesznek elérhetők. A bónusz összegét az LV BET határozza meg; a felhasználónak nincs általános jogosultsága a bónuszra.
    2. Minden egyes promócióhoz a Standard Bónuszfeltételek mellett saját, vonatkozó egyedi feltételek ("Jelentős Feltételek") is tartoznak; a felhasználónak ezért a "Standard Bónuszfeltételeket" a vonatkozó Jelentős Feltételekkel együtt kell elolvasnia minden olyan verseny, bónusz vagy promóció (a továbbiakban "promóció" vagy "bónusz") esetében, amelyen részt kíván venni. Kérjük, hogy a promóciókkal, bónuszokkal és ajánlatokkal kapcsolatos információkért mindig olvassa el (adott esetben) az Standard Bónuszfeltételeket.
  20. KORLÁTOLT FELELŐSSÉG
    1. A LV BET webhelyén kínált játékok és szolgáltatások csak a technológia jelenlegi állása szerint állnak rendelkezésre. Az LV BET nem nyújt garanciát a kínált szolgáltatások zavartalan elérhetőségére vagy felhasználhatóságára. Az LV BET semmilyen felelősséget nem vállal a játékok megszakítás nélküli elérhetőségéért és felhasználhatóságáért.
    2. LV BET mindent megtesz annak érdekében, hogy játékai optimálisan működjenek, minden játékos számára. Mindazonáltal, nem vállal felelősséget az esetleges játékosokat ért károkért, hibákért, törlésekért, meghibásodásokért, okozott késedelmekért, lopásokért, vagy megsemmisülés vagy jogosulatlan hozzáférés vagy módosítás miatt.
    3. Az LV BET nem felelős semmilyen formában az esetlegen bekövetkezett hibákért, vagy technikai problémákért, hálózati meghibásodásokért, hardver vagy szoftver alapú hibákért, veszteségekért, vagy egyéb, a szolgáltatással vagy az oldallal kapcsolatban álló meghibásodásokért és károkért.
    4. Az LV BET nem vállal felelősséget, ha a játékkapcsolat használat közben megszakad és ezért bármilyen veszteség éri a játékost. Nem felelős a játékokban található esetleges hibákért, nem tartozik a hatáskörébe a játék esetleges hibáinak szoftver alapú kijavítása. Továbbá, az LV BET nem vállal felelősséget az esetleges vírusok okozta károkért, melyek a játékos hálózati kapcsolata által roncsolja a felhasználó adathordozóit és szoftvereit. A kétségek elkerülése érdekében minden olyan tétet vagy fogadást eredményező nyereményt, amely a hibát tartalmazó játékokra vonatkozik, érvénytelenítünk, és az LV BET csak azért felelős, ha visszaadja Önnek az adott tétet vagy fogadást.
    5. Az LV BET nem vállal felelősséget a felhasználói hibákból vagy szoftverhibákból eredő károkért, beleértve, de nem kizárólagosan: a nyeremények kiszámításának és elosztásának hibáit, a felhasználói hibából eredő adatok hiányosságát vagy pontatlanságát, a játék mechanikájával és algoritmusaival kapcsolatos hibákat vagy más hasonló eseteket.

      Az ilyen hibák, meghibásodások vagy vonatkozó körülmények eredményeként kapott nyeremények vagy jutalmak téves nyeremények. Ha hibát vagy meghibásodást észlel, az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy a nyereményeket vagy a kapcsolódó jutalmakat érvénytelenítse; a megfogadott összeg visszatérítésre kerül. Ha a játékos kiveszi a téves nyereményeket, akkor a teljes összeget vissza kell fizetnie; ellenkező esetben az összeget levonjuk bármely más összegből, amellyel a játékosnak tartozunk.

      Az LV BET kijavítja a nyilvánvaló hibákat, például a játékos személyazonosságával kapcsolatos hibákat. Az LV BET fenntartja a jogot arra is, hogy korlátozza vagy visszautasítsa a fogadásokat bármilyen hiba, szoftverhiba vagy hasonló körülmény miatt.

    6. Az alkalmazandó jog által megengedett legnagyobb mértékben az LV BET semmilyen körülmények között nem vállal felelősséget az Oldal vagy a Szolgáltatások használatából eredő károkért, sem az Oldalon vagy a Szolgáltatásokon keresztül közzétett tartalom miatt, vagy a Felhasználó magatartásáért az Oldalon vagy a Szolgáltatásokon, akár online, akár offline.
    7. Az LV BET egyik alkalmazottját sem terhelheti felelősség az esetlegesen bekövetkezett károkért, beleértve, de nem kizárólag a közvetett, véletlenszerű vagy bármilyen járulékos veszteségekért, amelyek az Oldal vagy szolgáltatások használatával kapcsolatban felmerülhetnek, beleértve, de nem kizárólagosan a szolgáltatott adatok minőségét, pontosságát vagy hasznosságát.
    8. Az LV BET nem felelős semmilyen kártérítésért, amelyet a Játékos vagy harmadik személyek általi jogosulatlan felhasználása okoz.
    9. Az LV BET nem felelős a megszakadt játékok által okozott nyeremény veszteségekért.
    10. Az LV BET semmilyen körülmények között sem felelős semmilyen olyan kárért vagy veszteségért, amelyet az internetes oldal vagy annak tartalma okozott vagy állítólagosan okozott, beleértve, de nem kizárólag a működésben vagy a továbbításban bekövetkező késedelmeket vagy megszakításokat, a kommunikációs vonalak meghibásodását, az internetes oldal vagy annak tartalmának bármely személy általi felhasználását vagy visszaélését, vagy a tartalom hibáit vagy mulasztását.
    11. Abban az esetben ha a Játékos megszegi az Általános Szerződési Feltételeket és ezáltal kárt okoz az LV BET szolgáltatónak, akkor köteles kártalanítani az LV BET-et harmadik felek igényei alól, és a Játékos köteles megtéríteni a kár és az egyéb járulékos költségek összegét.
    12. Az LV BET nem vállal felelősséget az LV BET által kínált termékek üzemeltetésében vagy a szolgáltatások üzemeltetésében okozott bármilyen elírás, műszaki vagy emberi hibákért. Bármely hiba esetén az LV BET fenntartja a jogot, hogy vagy megsemmisítse az érintett fogadásokat, vagy kijavítsa a hibát. Amennyiben az LV BET korrekciója megváltoztatja a fogadás feltételeit, az Ügyfél lehetőséget kap arra, hogy elfogadja a megváltozott feltételeket, mielőtt a fogadás érvényesnek minősül.
    13. A fenti korlátolt felelősség a törvény által megengedett legteljesebb mértékben alkalmazandó a megfelelő joghatóságban, és az LV BET halmozott kötelezettsége semmilyen körülmények között sem haladhatja meg az Oldalon az Ügyfél Számlájára befizetett pénzösszeget, az ilyen felelősségre vonás esetén.
  21. PÉNZMOSÁS MEGELŐZÉSÉRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK
    1. Valamennyi Európában székhellyel rendelkező licencszolgáltatóra vonatkozik az EU pénzmosás megelőzéséről szóló irányelve, amely előírja, hogy minden pénzügyi tranzakcióval foglalkozó entitás ellenőrizze a szerencsejátékra felhasznált pénzeszközök legitimitását
    2. Senki sem használhatja ezt a weboldalt pénzmosásra, és jogellenes bármely bűncselekményből származó bevételből eredő pénz befizetése. Az LV BET alkalmazhatja a bevált pénzmosás elleni (AML) eljárásokat. Az LV BET felelős a különböző pénzmosás elleni (AML) legjobb gyakorlatok és eljárások alkalmazásáért és fenntartásáért; ezért minden tranzakciót, függetlenül az összegtől, folyamatosan figyelemmel kell kísérni.
    3. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy megtagadja az üzleti tevékenységet olyan felhasználókkal, akik nem fogadják el vagy nem felelnek meg az alábbi pénzmosás megelőzését támogató követelményeknek és irányelveknek, valamint hogy megtagadja a tranzakciók elfogadását olyan felhasználóktól, akik nem tartják be és nem felelnek meg a következő pénzmosás megelőzését támogató követelményeknek:
      1. A nyereményeket csak annak a személynek fizetik ki, aki regisztrált az élő fiók nyitására, és kifejezetten csak az eredeti hitelkártyára vagy a nyilvántartásban szereplő számlára;
      2. Ha a felhasználó hitel-/betéti kártyás befizetésekkel finanszíroz egy számlát, a nyereményeket csak annak a személynek osztják ki, akinek a neve szerepel a befizetéshez használt kártyán, és csak ugyanarra a kártyára fizetik vissza;
      3. Személyenként csak egy fiók engedélyezett. Hamis névvel létrehozott fiókokon vagy ugyanazon személy több fiókján nem gyűjthető be nyeremény;
      4. Az LV BET kérheti a felhasználótól személyazonosság, vagyon vagy pénzforrás további igazolását, ha szükségesnek tartja a rendszeres játékosok alaposabb vizsgálata mellett, vagy olyan esetekben, amikor az üzletmenet kockázati szintje kitettsége magasnak minősül. Az LV BET felfüggesztheti a fiókot mindaddig, amíg az ilyen igazolást be nem nyújtják és a szabályozási szabványoknak megfelelően el nem fogadják;
      5. Minden tranzakciót átvizsgálnak a pénzmosási tevékenység megelőzése érdekében.
    4. Minden gyanús vagy csalárd tranzakciót azonnal jelentenek az illetékes hatóságoknak, beleértve, de nem kizárólagosan a máltai Financial Intelligence Analysis Unit (FIAU) szervezetet.
  22. SZELLEMI TULAJDON
    1. Minden az oldalon található tartalom, védjegy, szolgáltatás logója, egyéb logók, ikonok az LV BET tulajdonát vagy az LV BET partnereinek tulajdonát képezik és a szerzői jogi törvények, nemzetközi szerződések és rendelkezések hatálya alá tartozik.
    2. Az Ügyfél vállalja, hogy nem törli a szerzői jogi megjegyzéseket vagy az oltalmazott szellemi tulajdonjogok egyéb jeleit az LV BET-től vagy LV BET weboldaláról kapott anyagoktól. Ön nem kap semmilyen szellemi tulajdonjogot, illetve jogot vagy engedélyt az ilyen anyagok, vagy az Oldal használatára, hacsak a jelen Szerződésben másképp nincs meghatározva.
    3. Az oldalunkon megjelenített képi és egyéb média anyagok LV BET tulajdonát képezik, vagy engedély nélkül nem használhatók. Az Ügyfél beleegyezik abba, hogy a szerzői jog vagy más szellemi tulajdonjogok (valamint a nyilvánosság és a magánélet védelme) által védett bármely információt, szoftvert vagy egyéb anyagot nem tölthet fel, posztolhat, másolhat vagy terjesszen anélkül, hogy előbb megszerzi az ilyen jogok tulajdonosának engedélyét és az LV BET előzetes írásbeli hozzájárulását.
  23. KÁRTÉRÍTÉS
    1. Az Ügyfél vállalja, hogy kártalanítja az LV BET-et és annak alkalmazottait, és megkíméli minden követeléssel, felelősséggel, kártérítéssel, veszteséggel és kiadással szemben, ideértve többek között az indokolt ügyvédi díjakat és költségeket is, amelyek bármilyen módon kapcsolódik az alábbiakhoz:
      1. Az Ügyfél által a weboldal elérése és használata:
      2. Az Ügyfél megszegi az elfogadott szerződési feltételeket; vagy
      3. Az Ügyfél bármilyen törvénybe ütköző aktivitást hajt végre.
  24. FELMONDÁSI IDŐ
    1. A Szerződés határozatlan időre szól. Az Ügyfél bármikor megszüntetheti ezt a megállapodást; ez esetben egy e-mailt kell küldenie az LV BET-nek. A Számla megszüntetése után nem hajtható végre újabb tranzakció.
    2. A szerződést az LV BET-tel az ügyfélszolgálat e-mail címére, a hu-support@lvbet.com küldött írásos értesítéssel lehet megszüntetni.
  25. MARKETING ÉS PROMÓCIÓK
    1. Abban az esetben, ha egy Játékos 750.000 Ft-nál nagyobb összeget nyer az LV BET oldalán található játékok egyikén, akkor LV BET kérheti az Ügyfél beleegyezését, hogy vegyen részt a marketing kampányok egyikében. Ekkor felhasználásra kerülhet, az Ügyfél neve, és képe harmadik fél által birtokolt média felületeken. A részvételről csakis az Ügyfél dönt, az Ő beleegyezése szükséges.
  26. ADATVÉDELMI IRÁNYELVEK
    1. A játékos azzal, hogy számlát nyit az LV BET által üzemeltetett weboldalon, hallgatólagosan engedélyezi a Máltán érvényes adatvédelmi törvények szerinti személyes adatok feldolgozását. A személyes adatok feldolgozását kizárólag az LV BET által kínált szolgáltatások igénybevételéhez a számlavezetés végéig lehet kezelni. További információkat erről az Adatvédelmi Irányelvek oldalon talál: https://lvbet.com/casino/privacy-policy
    2. Az LV BET minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy Ügyfelei magánéletét, titkosságát és biztonságát bizosítsa az LV BET-tel folytatott ügyletek során.
    3. Amikor az Ügyfél regisztrál az LV BET oldalán, tudomásul veszi, hogy bizonyos személyes adatokat meg kell osszon az LV BET-tel, amelyek az Ön személyazonosságának igazolására és a befizetések és a Játékos Számla biztonságának biztosítására lesznek felhasználva. Ezekkel az eljárásokkal biztosítja LV BET a nemzetközi pénzmosás elleni védelmet és a személyes adatokkal való visszaélés megakadályozását. Az adatokat csak az ilyen hozzáférést igénylő személyzet dolgozza fel.
    4. Az LV BET általában a következő személyes adatokat gyűjti össze:
      1. Kapcsolattartási adatok, például keresztnév, vezetéknév, születési idő, lakcím, e-mail cím, telefonszám;
      2. Pénzügyi és számlázási adatok, például a hitelkártya számát, a hitelkártya-tulajdonos keresztnevét és vezetéknevét, a hitelkártya lejárati idejét, a számlázási címet, a bank nevét és a bankszámlaszámot;
      3. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy személyazonosító okmányt tartó fényképet kérjen az Ügyféltől, ha kétségei vannak a számlatulajdonos személyazonosságának valódiságával kapcsolatban.
    5. Az Ügyfél vállalja, hogy valóságos, naprakész és pontos információval szolgáljon a személyazonosságával kapcsolatban. Továbbá, az Ügyfél köteles kijelenteni, hogy saját nevében regisztrál, és nem törekszik csalásra, valamint nem próbálja más személynek feltüntetni magát, bármilyen oknál fogva.

    6. Az LV BET adatgyűjtési eljárása magában foglalja az Ügyfél által szabadon nyilvánosságra hozott, az LV BET-tel megosztott információkat is, a cookie-k elhelyezésével annak érdekében, hogy összegyűjtsük az Ügyfelek kapcsolatfelvételi módját az LV BET weboldallal. Az Ügyfelek információinak összegyűjtésére szolgáló eszközöket az Ügyfél saját biztonságának érdekében használjuk fel, és az LV BET által összegyűjtött összes adat csak az LV BET olyan alkalmazottaival van megosztva, akik részt vesznek a felhasználó személyes adatainak ellenőrzésénél, annak kifejezett célja érdekében, hogy biztosítsuk az Ügyfél titkosságát és biztonságát.

    7. LV bet soha nem tesz közzé bármilyen privát, vagy bizalmas információt az Ügyfelekről harmadik személyeknek az Ügyfél beleegyezése nélkül, kivéve az olyan különleges eseteket, amelyeknél a közzététel törvény által meghatározott követelmény, LV BET jogilag legitim érdeke vagy egyébként szükséges ahhoz, hogy az ügyfelek személyazonosságára vonatkozó hitelesítési elemzést végezhessenek számlájuk megőrzése és személyes adatok védelme érdekében.

    8. Az LV BET az Ügyfeleink kifejezett beleegyezése nélkül senkinek semmilyen személyes vagy más módon bizalmas információt nem adhat ki harmadik személy számára, kivéve azokat az egyedi eseteket, amelyekben a nyilvánosságra hozatal törvényi követelmény, az LV BET jogilag legitim érdeke vagy egyébként szükséges ahhoz, hogy az Ügyfelek személyazonosságára vonatkozó hitelesítési elemzést végezhessenek Számlájuk biztosítása és személyes adataik védelme érdekében.

    9. Az LV BET minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az Ügyfelek személyes adatait titokban tartsa, beleértve az Ügyfél titkosságának biztosítására szolgáló adatvédelmi eljárások végrehajtását is. Az LV BET biztosítja, hogy az adatvédelmi irányelveket rendszeresen frissítve van, annak biztosítása érdekében, hogy az Ügyfél információi folyamatosan védettek legyenek.

    10. Minden gyanús tevékenység azonnal jelentve lesz beleértve, de nem kizárólag a Pénzügyi Hatóságnak (ún. Finance Intelligence Unit vagy FIU).

    11. Az Ügyfél vállalja, hogy értesíti az LV BET-et, ha önmaga vagy családtagja (pl. házastársa, szülei, gyermekei és azok hozzátartozói) kiemelt közszereplő a Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF - Financial Action Task Force) szabályzata által meghatározva. A Pénzügyi Akció Munkacsoport kiemelt közszereplőkre vonatkozó meghatározása: az a természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőző egy éven belül fontos közfeladatot látott el, továbbá az ilyen személy közeli hozzátartozója vagy akivel közismerten közeli kapcsolatban áll. Például: államfő, politikus, kormányzati, igazságügyi vagy katonai hivatalnokok, az állami tulajdonú vállalatok vezető tisztségviselői vagy a fontos politikai pártok tisztviselői.

     

  27. LV BET HŰSÉGPROGRAM
    1. Miután egy Számlát regisztrált az LV BET oldalán, automatikusan a hűségprogram tagjává válik.
    2. Az LV BET az Ön aktivitását az LV Points és az LV Wheel által révén jutalmazza.
    3. Az LV Points mind a Sportfogadás, mind a Kaszinóban elérhetők.
    4. A valódi pénzes Sportfogadásokkal való fogadások után LV Points lesznek jóváírva. A pontok a Játékos fogadása alapján keletkeznek. Minden 1500 Ft-nyi fogadás 1 LV Point generál.
    5. A Kaszinó játékosok csak az LV Wheel forgatása révén nyerhetnek LV Points.
    6. Az LV Pontok valódi pénzre válthatók be, forgatási követelmény nélkül.
    7. Minden 100 LV Points 1 €-ra (vagy ezzel egyenértékű valutára) lehet beváltani.
    8. Legalább 200 LV Point szükséges a pontok pénzre való konvertálásához.
    9. Az LV Points sosem évülnek el.
    10. Az LV Points személyesek, és másra nem ruházható át.
    11. Az LV Wheel csak a Kaszinóban áll rendelkezésre. Kérjük, olvasson többet az LV Wheel-ről itt .
  28. FELELŐSSÉGTELJES SZERENCSEJÁTÉK
    1. Az LV BET elkötelezett abban, hogy Ügyfelei felelősségteljes módon játszanak, de tudomásul vesszük továbbá, hogy a szerencsejáték bizonyos emberek számára függőséget okozhat és életüket negatívan befolyásolhatja. Ennek fényében számos intézkedést kínálunk a felelősségteljes szerencsejáték-gyakorlatok előmozdítására.
    2. Az ilyen intézkedések magukban foglalják a befizetések, a tétek és a játékidő korlátozását, valamint a határozott és határozatlan időre történő önkizárás lehetőségét. Ezeket a weboldalon keresztül beállíthatja a Játékosvédelmi eszközök oldalon és/vagy e-mailen keresztül az ügyfélszolgálat által.
    3. Az LV BET lehetőséget ad arra, hogy az Ügyfelek önállóan zárolják számlájukat egy egyéni időintervallumra, vagy 24 órás, 30 napos időszakra. Az Ügyfélszolgálati munkatársak véglegesen lezárhatják a Számlát a Játékos kérésére. Amennyiben a Számla egy megadott időintervallumra lett bezárva, a Számla bármely okból történő újranyitása a megadott időtartam lejártáig nem lehetséges. A zárolás ideje alatt az LV BET mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a Játékos új számlákat nyisson.
    4. Az LV BET Játékos egy bizonyos időtartamra meghatározhatja saját befizetés, veszteség és fogadás korlátait.
    5. Mielőtt a Játékos korlátai felemelkednek, vagy a Fiók zárolása visszavonásra kerül, 24 órás lenyugvási idő szükséges ahhoz, hogy a kérés feldolgozható legyen az LV BET által. A korlátok csökkentése esetén vagy a zárolási időszak megújítására irányuló kérelmek azonnal hatályba lépnek.
    6. A Játékos kérheti, hogy korlátozza a pénzét, amelyet hajlandó maximálisan elveszíteni vagy fogadni egy adott időtartamon belül.
    7. Az Ügyfél bármikor zárolhatja a számláját határozott vagy határozatlan időre, ha már nem kíván többet játszani.
    8. Abban az esetben, ha egy Ügyfél zárolja a Számláját, nem nyitható meg a türelmi időszak lejárta előtt. Az új számlák zárolva lesznek, az egyenleg pedig zárolásra kerül, az igazságtalanul kapott üdvözlő bónusz pedig le lesz vonva az említett összegből. Amint a türelmi időszak lejárt, és a felhasználó újra aktív, a játékok újra elérhetőek lesznek az Ügyfél számára.
    9. Az összes Számla-újranyitási kérelmet a Felelősségteljes Szerencsejáték Osztály elemzi. Ha egy Játékos véglegesen bezárta Számláját, akkor a Számlát nem lehet újra megnyitni. A Játékosnak meg kell határoznia, miért akarja újból megnyitni a Fiókot és beleegyezését aláírva és írásban beadni. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy ne nyissa meg az említett Számlát, ha úgy érzi, hogy az nem nyitható meg valamilyen okból.
    10. A Felelősségteljes szerencsejáték oldal olyan külső szervezetekhez és információkhoz vezető hivatkozásokat is tartalmaz, amelyek segítséget nyújthatnak szerencsejáték-függőség esetén. Ha úgy véli, hogy negatívan hat Önre a szerencsejáték, javasoljuk, hogy kérjen segítséget weboldalunk ezen területein keresztül. Kérjük, amennyiben úgy érzi, hogy a szerencsejáték kedvezőtlenül befolyásolja életét, vagy ha úgy ítéli meg, hogy szerencsejátékkal kapcsolatos problémái vannak, forduljon hozzánk az rg@lvbet.com e-mail címen.
    11. A weboldal használatával elfogadja és elismeri, hogy szerencsejátékban vesz részt, melyben benne van a pénzvesztés kockázata. A játékos kizárólagos felelőssége magára vállalni az oldal használata során keletkezett esetleges veszteségeket.
    12. Regisztráció során az új felhasználóknak el kell fogadniuk és bele kell egyezniük a következőkbe: “Kijelentem, hogy nincs másik felhasználom a LV BET oldalán, és nem zártam ki magam az LV BET szolgáltatási alól.” Ebből kifolyólag, sem befizetések, sem veszteségek és/vagy nyeremények nem lesznek visszafizetve az Ügyfeleknek másodlagosan létrehozott számlákról; a fel nem használt egyenleg kivételével, melyek teljes mértékben vissza lesznek fizetve. Az ilyen esetek teljes körű kivizsgálására a Felelősségteljes Szerencsejáték vagy a Csalási Ügyekkel foglalkozó Osztály további dokumentumokat kérhetnek, mint például a személyazonosító okmánnyal való fénykép a Számlatulajdonosról vagy akár telefonon is felkeresheti az Ügyfelet.
    13. Az LV BET figyeli az összes kommunikációs csatornát, és alaposan felülvizsgálja az összes benyújtott dokumentumot. A játékos által megadott vagy közölt információk alapján az LV BET fenntartja a jogot, hogy felfüggessze a játékos számláját, ha a játékos problémás szerencsejátékra utaló jeleket mutat.
    14. A 18 év alattiak szerencsejátéka bűncselekmény és nagyon komolyan vesszük a felelősségünket annak érdekében, hogy megakadályozzuk 18 év alatti személyek hozzáférését. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bármely felhasználótól bármikor életkort igazoló dokumentumokat kérjen és minden nyereményt elkobozunk, ha az életkor igazolásakor kiderül, hogy az illető felhasználó kiskorú.
  29. INAKTÍV SZÁMLÁK
    1. Az “Inaktív Számla” olyan számla, amin valódi pénzes egyenleg van és hat (6) egymást követő hónap (180 nap) során nem fogadtak róla. 
    2. Mielőtt számláját az inaktív kategóriába soroljuk, az LV BET e-mailben értesíti Önt 30 nappal korábban. Egy Inaktív Számla újra aktiválható azáltal, hogy a tulajdonos bejelentkezik és fogadást tesz róla. 
    3. Amint egy számla Inaktív Számlává válik, az LV BET 30 naponta öt (5) EUR-t (vagy ennek megfelelő összeget más pénznemben napi árfolyamon számítva) számít fel adminisztrációs díjként a számlájára, mindaddig, amíg pozitív egyenleg áll fenn.
  30. PANASZ

    Az LV BET elkötelezett amellett, hogy a lehető legjobb minőségű támogatást nyújtsa játékosainak.

    Folyamatosan javítjuk szolgáltatásunkat azáltal, hogy meghallgatjuk felhasználóink visszajelzéseit, válaszolunk rájuk, és pozitívan reagálunk a panaszokra. Elismerjük azonban, hogy a tisztességes eredmény elérése - a felhasználó megítélése szerint - nem minden esetben lehetséges.

    Ezért, ha egy felhasználó úgy érzi, hogy ügye további ügyintézésre szorul, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálati munkatársainkkal e-mailben a SUPPORT@LVBET.COM címen. Az LV BET ügyfélszolgálati képviselői visszaigazolják a panasz beérkezését, és törekednek arra, hogy az eredményt legfeljebb 10 napon belül közöljék a felhasználóval. Azokban az esetekben, amikor a panasz összetett szempontokat érint, és megfelel a vonatkozó előírásoknak, legfeljebb 10 további nappal való meghosszabbítás alkalmazható.

    A közösségi médián keresztül benyújtott panaszok nem tekinthetők hivatalos panasznak.

    Annak érdekében, hogy az LV BET a lehető legrövidebb időn belül kezelni tudja a felhasználó panaszát, a panasznak egyértelmű információkat kell tartalmaznia a felhasználó személyazonosságáról (név, vezetéknév, regisztrált e-mail cím és lakcím), valamint az ügy összes lényeges részletéről (a játék neve, az incidens időpontja és dátuma, valamint részletes magyarázat).

    Felhívjuk figyelmét, hogy bár az LV BET az a szolgáltató, amely kínálja a játékokat a felhasználónak, a játékok kifejlesztésében az LV BET nem vett részt. Ezért az LV BET nem tulajdonosa az ilyen játékoknak, és nem is felelős értük. A játékok működésével kapcsolatos kérdéseket vagy panaszokat az illetékes engedélyező hatósághoz kell továbbítani, és azokat ott kell kezelni.

    Azon dolgozunk, hogy biztosítsuk, hogy minden játékos tájékoztatást kapjon a végső döntésünkről, és útmutatást kapjon hivatalos vitarendezési eljárás benyújtásához egy regisztrált Alternatív Vitarendezési Testülethez, amelyet más néven 'ADR'-nek ismerünk. Az 'ADR' egy független harmadik fél, amely közvetíti az vitákat, és értékeli mindkét fél által nyújtott összes információt annak érdekében, hogy pártatlan döntést hozzon az ügyben. A CasinoReviews.com jóváhagyott ADR az LV BET panaszokra.

    További információkat találhat és panaszt tehet a CasinoReviews.com oldalon: https://casinoreviews.com/complaints

    Az €5,000 alatti összegű esetekben az LV BET tiszteletben tartja a CasinoReviews.com által elfogadott kötelező döntéseket az Ön elfogadása után.

    Az €5,000 feletti összegű esetekben a CasinoReviews.com döntései nem lesznek kötelezőek, hacsak azokat az LV BET nem fogadja el.

    A felhasználóknak lehetőségük van az ADR szolgáltatások felhasználására közvetítőként. Azonban, ha az ADR átveszi az közvetítő szerepét, a CasinoReviews.com által hozott döntések nem lesznek kötelezőek.

    Ezenkívül az Online Vitarendezési Platform (ODR) további alternatív vitarendezési szolgáltatásokat kínál az EU-n belül. További információk IDE kattintva érhetők el. Kérjük, vegye figyelembe, hogy minden felhasználónak teljes joga van jogi lépéseket tenni egy üzemeltető ellen, kizárólag a máltai bíróságok kizárólagos joghatósága alatt, függetlenül elégedettségükről az ADR döntéssel.

    Ha a felhasználó továbbra is úgy érzi, hogy panaszát nem elégedettségére oldották meg, vagy felelős szerencsejátékkal kapcsolatos, és nem oldható meg ADR szolgáltatás révén, akkor kapcsolatba léphet a Máltai Játékhatósággal (MGA) vagy e-mailben a support.mga@mga.org.mt címen a vita érdekében.

    Elkötelezettek vagyunk abban, hogy biztonságos és tisztelettudó online környezetet biztosítsunk minden felhasználónk számára. Ha olyan tartalommal találkozik platformunkon, amelyet törvénytelennek vagy közösségi irányelveink megsértésének tart, arra ösztönözzük, hogy azonnal jelentse be a complaints@lvbet.com címre.

    Kérjük, a következő részleteket is adja meg bejelentésével együtt:

    A kérdéses tartalom egyértelmű leírása.

    A tartalom konkrét helyszíne vagy linkje.

    Bármely további információ, ami segíthet minket a vizsgálatban.

    Ha bármilyen aggálya merülne fel, vagy segítségre van szüksége, forduljon hozzánk bizalommal. Professzionális és barátságos ügyfélszolgálati képviselőink mindig itt vannak, hogy segítsenek.

Az Általános Szerződési Feltételek korábbi módosításainak megtekintéséhez kattintson ide.