A salakmotorozásban (speedway) csak gáz van, fék nincs — a szó szoros értelmében! Noha a sportág eredete meglehetősen vitatott, ugyanakkor a világ egyik legnépszerűbb motorsportjáról beszélhetünk, amely több ezer látogatót és sportfogadót vonz. A motorosok több rövid versenyben mérettetik meg magukat, ezeket futamnak nevezzük. A szezon Grand Prix formában zajlik, hasonlóan a Forma 1-hez . Az a versenyző a győztes, aki először halad át a kockás zászlós célon, de ennél többről van szó — igazi kihívást jelent a pályán való manőverezés.
Ebben a részben megnézzük közelebbről ennek a nagyszerű sportágnak a jellemzőit, a népszerű eseményeket, sportfogadási piacokat és további érdekes információkat is közlünk. De még mielőtt a pályára hajtanánk, nézzük meg, hogy pontosan mi is a salakmotorozás, valamint megismerjük a sportág színes történetét
A salakmotorozás az egyik a hat motorkerékpáros verseny közül, amelyet a Nemzetközi Motor Szövetség (FIM - Fédération Internationale de Motocyclisme) szabályoz, ezen kívül a motokrossz, enduro, triál, a road racing és rallies sportok tartoznak még ide. A salakmotorozásban 4 motoros versenyez egymással, az óra járásával ellentétes irányban, egy ovális pályán. A versenyek (futamok) rendszerint 4 versenyzőt vonultatnak fel, két versenyzőt minden csapatból, de alkalomadtán akár 6 versenyző is lehet. A motorosok futamok sorozatában versenyeznek egy esemény vagy a szezon folyamán és a teljesítményük alapján pontokat kapnak, hasonlóan az F1-es nagydíjakhoz. 3 pont jár az első, 2 pont a második és 1 pont a harmadik helyért, valamint a negyedik helyért nem jár pont.
A salakmotoros versenyzők farolva haladnak a pályán körbe, sebességük akár 129 km/h óra is lehet ezekkel a speciálisan kialakított motorokkal, amelyeknek súlya legalább 77 kg kell hogy legyen. Ezek a járművek teszik ezt a sportot igazán egyedivé — egy sebességben haladnak, nincs fék vagy rugózás (felfüggesztés) rajtuk, amelyek erőforrása egy négyütemű, egyhengeres motor és egy kis méretű tiszta metanolos üzemanyag-tartállyal van felszerelve a gépezet. A metanol lehetővé teszi a fokozott kompressziós értéket, ezzel még több erőt kihozva, ugyanakkor az üzemanyag-tartályban mindössze egy versenyre van elegendő üzemanyag (maximum kapacitás 500 köbcenti).
A sáros, salakos pályának 260 és 425 méter közötti hosszúságnak kell megfelelnie, illetve két hosszú egyenest és két félkört kell tartalmaznia. A pálya szélességének legalább 10 méternek kell lennie az egyenes szakaszokban és 14 méternek a kanyarodó ívekben. Minden futam előtt egy vizsgáló minden járművet megnéz, hogy megbizonyosodjon, azok megfelelnek a szabályoknak és a biztonsági előírásoknak. Noha ezek az erős motorkerékpárok akár a 120 km/h-s sebességet is elérhetik az egyenesben, az átlagos salakmotoros versenysebesség jóval alacsonyabb ennél.
A salakmotorok a 60 mph-t (kb 96,5 km/h) 2.5-3 másodperc alatt érhetnék el, de mivel nincs fék rajtuk, a versenyzőknek egy külön technikát kell alkalmazni a kanyarokban. Ha a salakmotorozásra gondolunk, akkor a szemünk előtt valószínűleg az ikonikus, keresztbe fordított driftelő motorok lebegnek— ez az egyoldalazás vagy broadsiding, power sliding). Ez az ún. egyoldalazás egy speciális salakmotoros módszer, amit a kanyarodó ívekben használnak. A versenyzők kifaroltatják a hátsó kereket egy adott sebességgel, ezzel centrifugális erőt érve el. A bal lábat afféle pillérként használják és a versenyzők csökkenthetik a sebességet ezzel és irányban tarthatják a motort a kanyarokban. Ebben segítségükre van a bal versenycsizmára szerelt acéltalp. Ezenkívül a versenyzők egy kevlárból készült ruhát vesznek fel — egy hőnek ellenálló anyag, amelynek húzószilárdsága nyolcszor nagyobb az acélhuzalénál.
Hogy hogyan és mikor keletkezett a salakmotorozás, egy rejtély, ugyanis három fő teória is fennmaradt a sportág eredete körül. Az első szerint a rövidpályás versenyzéshez köthető, amely az Egyesült Államokban bukkant fel az 1920-as években, habár a bizonyítékok arra utalnak, hogy olyan motorkerékpáros versenyeket, amelyek hasonlítottak a salakmotorozásra, Ausztrália és az Egyesült Államok sáros pályáin tartottak először, még az I. Világháború előtt. Az Egyesült Államokban Don Jones motoros rendkívül befolyásos volt a sportágban — úttörő volt az oldalazásos versenyzési technikában, amely gyorsan elterjedt a többi versenyző között. Ez a technika vált a rövidpályás versenyzés (Short Track Racing) védjegyévé, amelyet a mai modern salakmotorozás előfutárának tekintünk.
A második verzió a kalandvágyó motorkerékpár rajongók egy történetét meséli el az ausztrál West Maitland Showground-ról, akik egy este összegyűltek a pályán és jól szórakoztak, felrúgva a sarat néhány körön keresztül. A hangzavar és zűrzavar odavonzotta a Showground bizottságát, akik látták a a potenciált a motorkerékpáros versenyzésben és meg is rendezték az első salakmotoros versenyt 1923. december 15-én.
A harmadik verzióban ennek a sportnak a feltalálását az új-zélandi Johnnie Hoskins-nak tulajdonítják, aki megrögzött rajongója volt az eredeti autós és motoros versenyzésnek.
Ami több mint valószínű, hogy mind a három verzió részben igaz. Tudjuk, hogy a motorkerékpáros versenyek a 20. század elején számos formában megjelentek, és tudjuk, hogy Hoskins-nak nagy szerepe volt a sport promótálásában Ausztráliában és az Egyesült Királyságban. Talán nem ő találta fel ezt a sportot, de minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy meggyőzze a Maitland Showground bizottságot, hogy engedjék az első motorkerékpáros versenyeket a Showground ügető pályán.
A Maitland-i esemény hatalmas sikerét követően, salakmotoros eseményeket szerveztek a Newcastle Showground-on is a következő évben. Abban az időben, Hoskins összeállított egy csapat versenyzőt és a saját showjait menedzselte. Ezek az események hihetetlen népszerűek voltak, amelyek speciális salakmotoros pályák kialakításához vezetett szerte az országban. Az első Ausztrál Salakmotoros Világbajnokságot ugyanazon a pályán tartották meg 1926-ban és az amerikai versenyző, Cec Brown nyerte meg. Akkor az angol és amerikai versenyzők nem voltak ritkák ilyen eseményeken, ún. showmanek is voltak ők, akik gyakran egy éves fizetést kaptak egyetlen hajmeresztő versenyért.
Számos izgalmas ausztrál nyár után, Hoskins és 13 ausztrál versenyzőből álló csapata (és motorjaik) Oronsay-be hajóztak, hogy bemutassák a salakmotort Angliában, ahol a következő világbajnokságot, a Star Riders' Championship-et meg is tartották 1929-ben, afféle felavató ünnepségként is. Az eseményt két részre osztották. A tengerentúli szekciót (Overseas Section) az ausztrál Frank Arthur nyerte meg, míg a brit szekciót (British Section) Roger Frogley. Az utolsó Star Riders' Championship-et 1935-ben rendezték, amelyet a Salakmotoros Világbajnokság váltott fel a következő évben.
Most, hogy sebességbe kerültünk a salakmotorozás világában, nézzük meg a sportág főbb eseményeit és bajnokságait. Ma a FIM adja ki az irányító szervezeteknek az engedélyeket számos országban (többnyire Európa) arra, hogy salakmotoros bajnoki rendszereket működtethessenek. Rendszerint, minden ligát egy vagy több kupaesemény is kísér. A következő nemzetek aktívan részt vesznek a salakmotoros versenyzésben: Ausztrália, Bulgária, Dánia, Egyesült Államok, Finnország, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország és Svédország.
A Speedway Great Britain Premiership egy top divíziós salakmotoros ligaverseny az Egyesült Királyságban, amely 2017-ben mutatkozott be, miután újraformálták a brit salakmotorozást. Összesen 9 résztvevő csapattal áll fel a liga, akik két alkalommal hazai és két alkalommal idegenbeli pályán találkoznak egymással. Az alapszakasz végén a 4 legjobb versenyző bekerül a rájátszásba és a bajnoki címért versenyeznek egymással. Az SGB Championship a második számú liga a brit salakmotorozásban. Az utolsó helyezett csapat a Premiership-ben az SGB Championship győztessel mérkőzik meg.
A Salakmotoros Világbajnokságot a FIM irányítja és ez a nemzetközi torna a világ legmagasabban jegyzett salakmotoros versenyzői között. A világbajnokságon pontrendszert alkalmaznak a szezonban esedékes, különálló Grand Prix versenyek alapján. A versenyek győztesei kapják a legtöbb pontot és a szezon végén legtöbb ponttal rendelkező motoros lesz a salakmotoros világbajnok. Minden versenyző részt vesz a Grand Prix eseményeken, ahol a többi versenyzővel mérkőznek meg, különböző futamokban. A legjobb 8 versenyző bekerül az elődöntőkbe és a legjobb két versenyző mindegyik elődöntőből bejut a Grand Prix döntőbe. Összesen 15 motoros versenyez a szezonban, egy közülük wildcard pozícióval abból az országból, ahol a Grand Prix-t rendezik.
A salakmotoros Ekstraliga egy top divíziós salakmotoros verseny Lengyelországban, ahol ez az egyik kedvenc sportág. A ligát az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező salakmotoros versenynek tartják, amelyre az egész világból érkeznek motorosok és nézők. A nyolc résztvevő csapatból a legjobb hat jut be a rájátszásba. A liga nagy tehetségeket vonultat fel és a sportfogadók körében is rendkívül népszerű — az Ekstraliga az egyik legjobban lefedett salakmotoros liga az online fogadást kínáló irodáknál, ahol a legszínesebb fogadási piacokat kínálják.
A salakmotorozás kezdete óta kihasználják a bukmékerek a sport népszerűségét és kínálatukban többféle fogadási kimenetel áll rendelkezésre. Ahogy a sport kibontakozott, úgy bontakozott ki a salakmotoros fogadási színtér is. Ma, a legjobb online fogadási platformok nagyszámú választást tesznek elérhetővé az év legjobb salakmotoros eseményeire.
Az LV BET sportfogadási oldalon olyan fogadási piacokat találhatunk, mint a végső győztes, verseny eredménye vagy bajnokság győztese és további remek választások is rendelkezésre állnak, mint az Ázsiai hendikep pontok, felett/alatt összesített pontszám és a versenyzők egymás elleni (H2H) piacok. Az említett egymás elleni piacok rendkívül népszerűek a fogadók körében. Ezt a fogadást akkor tehetjük, ha arra szeretnénk tippelni, hogy két versenyző közül melyik végez előrébb egy adott futamon. Mindkét versenyzőnek el kell kezdenie a versenyzést ahhoz, hogy a fogadás érvényes maradjon és ha mindkét motoros kiesik a versenyből, de ugyanannyi kört mentek, akkor a fogadás érvénytelen.
Az egyik oka annak, hogy a sportfogadók élvezik a salakmotoros online fogadást, az a sportág kiszámíthatatlansága. A versenyzők gyakran több ligában vesznek részt szerte a világon, amelyek miatt megnő a sérülés esélye is. Ezért is vannak minden salakmotoros csapatnak tartalék versenyzői készenlétben — a rajtnál történő utolsó pillanatos cserék is előfordulhatnak. A felállás és az szorzók drasztikus megváltozása az adott futamra megnehezítheti a sportfogadók dolgát, ugyanakkor új fogadási lehetőségeket is adhat.
Ezenkívül a sportág megjósolhatatlan a kis számú résztvevők, a rövid futamok — mindössze négy kör futamonként —, a nyomaték és a motoros technikája miatt. Ezek a körülmények arra késztetik a versenyzőket, hogy ügyesebben manőverezzenek, esetleg hogy egy-egy résztvevő még merészebb technikával faroljon vagy egyoldalazzon, ami azt is jelentheti, hogy a végső győztes piacon kiválasztani egy kedvencet, kihívást jelenthet.
Ez persze hasznos is lehet számunkra. A sportág volatilitása (ingadozása) akár nagyszerű lehetőség is lehet, ha például egy esélytelenre fogadunk vagy egymás ellenire. Tartsuk észben, hogy ha egy utolsó pillanatos csere történik, az új motoros gyakran a szezonban kevesebb pontszámmal áll — ez lehet a legjobb idő arra, hogy kihasználjuk a kockázatosabb fogadásokat. Ráadásul a sporthíreket közlő oldalak, a blogok és a sportfogadó irodák is segíthetnek nekünk, hogy naprakészek legyünk, ezzel remek időben hozhatunk döntést a már friss információk és friss salakmotoros szorzók tudatában.
Ha valaki most ismerkedik a salakmotor fogadás világával, akkor ajánljuk az angol, ausztrál, dán és svéd versenyzőkre fogadást, mivel ők folyamatosan jól teljesítettek a Salakmotoros Világbajnoki Grand Prix-kon, mióta újraszervezték azokat.
Az LV BET online fogadóiroda nagyszerű választás azoknak, akik a salakmotoros sportfogadással ismerkednek. A regisztráció után a beállítások menüben kiválaszthatjuk az odds kedvelt megjelenési formáját (decimális, frakcionális vagy amerikai) és ezután felfedezhetjük a különböző sportágak és események fogadási listáját. Ha salakmotorozás, akkor olyan nagyszerű eseményekre lehet fogadni, mint az SGB Premiership, a lengyel Ekstraliga vagy a Salakmotoros Világbajnokság. Természetesen a salakmotorozás mellett számos egyéb hagyományos sportágra, valamint esportra és virtuális sportokra is lehet fogadást kötni, legyen az pre-match vagy élő fogadás.
A remek és széleskörű fogadási paletta mellett, a sportfogadók részére akár számos sportfogadási bónusz is rendelkezésre állhat. Ezek a promóciók színesíthetik a sportfogadási élményt legyen az salakmotorozás vagy egyéb más sport, mint a labdarúgás , kosárlabda , röplabda , golf és sok további sportág. A legjobb promóciók között ott vannak az Üdvözlő bónuszok, a speciális Reload bónuszok, a Kombinációs bónuszok és a Megerősített odds bónuszok is. A különböző promóciók felhasználási feltételeiben meg van adva, hogy az adott ajánlat elérhető az Ön országában vagy sem, mindemellett az említett leírásban egyéb feltételek is meg vannak adva, mint például minimum (vagy maximum) tét, megforgatási követelmények, érvényességi idő, stb. Tehát fontos megjegyezni, hogy a különböző ajánlatok és bónuszok függnek a sportfogadó játékos tartózkodási helyétől.
Az oldalon a hagyományos pre-match fogadási piacok mellett, természetesen jelen vannak az élő fogadási lehetőségek is, amelyek az események kezdete után válnak elérhetővé.
A www.lvbet.com weboldalt a Fairload Ltd. üzemelteti, amely az Európai Unió egyik tagállamában, Máltán bejegyzett vállalat. Cégjegyzékszáma: C71200, székhelye: 115B, Old Mint Street, Valletta, VLT1515, Málta. A Fairload Ltd. a Máltai Szerencsejáték Hatóság (Malta Gaming Authority, MGA) által kiadott MGA/B2C/282/2015 számú szerencsejáték-engedély alapján működik. Az MGA Málta egyetlen szabályozó szerve a szerencsejátékok területén. Törvénybe ütközik, ha 18 éven aluli személy (vagy a régióra vonatkozóan a jogszabályok szerinti minimális korhatár alatt álló személy) számlát nyit és/vagy szerencsejátékot játszik a lvbet.com oldalon. A vállalat fenntartja a jogot, hogy bármely ügyféltől életkor igazolását kérje, és a számlát felfüggesztheti, amíg a megfelelő igazolást nem kapja meg. A szerencsejáték függőséget okozhat. Játssz felelősségteljesen! További segítségért látogass el a következő oldalakra: www.rgf.org.mt, www.gam-anon.org, www.gamblingtherapy.org, vagy keresd fel Felelősségteljes Játék oldalunkat.
Az Ön fogadószelvénye üres. Fogadás elhelyezéséhez kattintson a szorzókra.