Felhasználási Feltételek

Játékos beleegyezés a FAIRLOAD szolgáltatások igénybevételét illetően

Verzió - 6.4 Utolsó Frissítés - 12/04/2021

  1. ELŐSZÓ
    1. A következőkben összefoglalt Általános Szerződési Feltételek (”ÁSZF” vagy “Szerződés”) alapjául szolgál annak a szerződésnek, mely a Fairload Ltd. (továbbiakban: LV BET) és Ön, mint felhasználó, (továbbiakban: “Ügyfél”, “Ön” vagy “Játékos”) között létrejön.
  2. DEFINICIÓK
    1. A következő szavakat és kifejezéseket a következőképpen kell értelmezni, kivéve ha a szövegkörnyezet egyértelműen másra utal.
    2. “Regisztrációs űrlap” mezőket tartalmazó űrlap, melynek kitöltése által a Játékos egy Felhasználói Számlát nyit az oldalon.
    3. “Játék” utal minden játékra és szolgáltatásra az LV BET honlapján, mely játékokat a felhasználó elérhet, és amelyet engedélyezett a Szabályozó Hatóság.
    4. “Internetes oldal”, “Weboldal” vagy “Oldal” jelenti az lvbet.com honlapot, és minden további oldalt, mely hozzá kapcsolódik és elérhető linkeken keresztül.
    5. “Felhasználónév és Jelszó” jelenti a játékos által a regisztráció során megadott adatokat, az lvbet.com és minden ehhez kapcsolodó oldalon.
    6. Szabályozó Hatóság” a Malta Gaming Authority (röviden: MGA), amely az internetes szerencsejáték tevékenységek felügyelője. A szabályozó hatóság címe: Málta, Ricasoli SCM 1001, SmartCity Málta, Level 4, Building SCM 02-03. Az MGA internetes elérhetősége: WWW.MGA.ORG.MT.
    7. “Szolgáltatás” magában foglalja az összes LV BET szolgáltatást, játékot és tevékenységet, melyek a www.lvbet.com oldalon vannak listázva, beleértve, de nem kizárólagosan az online kaszinót és a sportfogadást.
    8. “Szoftver” jelenti minden, az oldalunkon elérhető programot, adatbázist és program alapú szolgáltatást, mely a Játékost hozzásegíti az oldalon az online kaszinó és sportfogadási játékokban való részvételhez.
    9. “Élő kaszinó” vagy “Online kaszinó” az online formája a hagyományos értelemben vett kaszinónak, mely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy játszanak és fogadjanak a játékokra valós időben.
    10. “Mi” vagy “Fairload Ltd.” jelenti az LV BET-et.
    11. “Felhasználói Számla”, “Játékos Számla”, “Játék számla” vagy “Számla” jelenti egy független személy által nyitott és az LV BET által karbantartott személyes Számlát, mely által ez a személy hozzáférést kap az online sportfogadás és online kaszinó játékokban való részvételhez.
    12. ”Ön”, “Ügyfél”, “Játékos”, “Felhasználó” vagy “Számlatulajdonos” jelenti azt a felhasználót, akinek hozzáférése van az internetes oldalon elérhető szolgáltatáshoz és szoftverhez és szerződéses kapcsolatban áll az LV BET-tel.
    13. “Valódi pénzes játékos” az a személy, aki betöltötte 18. életévét, vagy betöltötte, a felhasználó országában hatályos törvények szerinti felnőttkort, aki pénz ellenében vesz részt a játékokban (valós pénzzel fogad, “Játékok pénzért”). A Játékosok játszhatnak “Valódi pénzes játékos”-ként saját pénzüket kockáztatva vagy “Teszt játékos”-ként, mely esetben a játék nem jár kockázattal ez által lehetőség van a játék ingyenes kipróbálására.
    14. “Bemutató”, “Szórakoztató” vagy “Tét nélküli játékok” azon játékokat jelölik, melyek pénz nélküli speciális limitált játék verziók, ahol nem történik pénzügyi tranzakció a Játékos és a Szolgáltató között. Ezt a megoldást azért vezettük be, hogy a Játékos (“Teszt Játékos” vagy “Bemutató” módban) kipróbálhassa játékainkat valódi pénzügyi kockázat nélkül.
  3. ÁLTALÁNOS
    1. “LV BET” a jelen Általános Szerződési feltételekben bejegyzett Fairload Limited, mely Máltán bejegyzett, címe a következő: Fairload Limited, 115B, Old Mint Street, Valletta, VLT1515, Malta.
    2. Az ”Ügyfél” megnevezés minden olyan személyt vagy szervezetet illet, aki kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadja az LV BET által itt közölt és leírt feltételeket, számlát nyit és játszik az LV BET weboldalán.
    3. Az LV BET weboldalán való regisztrációjával az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a sportfogadás a Németországból csatlakozó játékosok számára nem elérhető.
    4. Minden Ügyfél, kivéve az az Egyesült Királyság állampolgárait, aki hozzáfér az LV BET oldalához, elfogadja és betartja az általános szerződési feltételeket tartalmazó szerződés minden pontját (a “Szerződés”-t).
    5. Ezen Szerződés leírja azon fogalmakat, feltételeket és kockázatokat, melyek az LV BET szolgáltatások használatára vonatkoznak és a www.lvbet.com (a “weboldal”) alatt elérhetőek. Ha bármilyen kérdés merülne fel ezen Szerződéssel kapcsolatban, kérjük lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal.
    6. A jelen szerződésben szereplő összes feltételt a játékos köteles elolvasni, egyetérteni velük és elfogadni azokat, mindenféle változtatás nélkül, melyek tartalmazzák az alábbiakban felsorolt kifejezéseket, mielőtt az LV BET aktív, regisztrált felhasználójává válna. A weboldal további használatával elfogadja és betartja a szerződésben megfogalmazott felhasználási feltételeket.
    7. A Szerződés attól kezdve hatályos, amikor az Ügyfél a regisztrációs űrlapot kitöltötte és bejelölte az „Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket” és az „Elmúltam 18. éves” pontokat. Új számla nyitása a www.lvbet.com főoldalon lévő „Regisztráció” gomb segítségével lehetséges. A felhasználó vállalja, hogy eleget tesz a weboldal Általános Szerződési Feltételeinek. Abban az esetben ha mégsem kívánja elfogadni az Általános Szerződési Feltételeket a regisztrációt követően azonnal értesítenie kell a minket írásban.
    8. A jelen elfogadott szerződés a Málta törvényeinek megfelelően, a hatóság által előírt szabályoknak megfelelően került szerkesztésre. Bármilyen bírósági eljárás csakis a máltai törvényszéken és bíróságokon történhet. A szerződésben foglaltakat semmilyen formában nem vonhatja más ország bírósága eljárás alá.
    9. Az LV BET vis maior, illetve bármely kormány- vagy jogi hatóság cselekménye esetén semmilyen módon nem vállal felelősséget. Abban az esetben, ha ezen Szerződés bármely rendelkezését érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak minősítik, a fennmaradó rendelkezések teljes hatályban maradnak maradnak.
    10. Ha valamely fél ezen Szerződés bármely jogának vagy rendelkezésének érvényesítését elmulasztja, nem tekinthető az ilyen jog vagy rendelkezés lemondásának.
    11. Az LV BET átruházhatja a szerződésben szereplő felek jogait és kötelezettségeit anélkül, hogy az Ügyfél további beleegyezését kérné.
    12. LV BET kiegészítheti vagy módosíthatja a jelen Szerződés feltételeit és rendelkezéseit időről időre, a weboldalon feltüntetve. Az Ügyfél felelős azért, hogy mindig átnézze a szabályzatot és azok esetleges módosított változatát. Bármilyen eszközölt módosítás azon a napon lép érvénybe, amikor azt az oldalon a LV BET közzétette. Az Ügyfél a szolgáltatás igénybevételének folytatásával elfogadja a módosításokat és a legújabb ÁSZF rendelkezéseket. Abban az esetben ha mégsem kívánja elfogadni a megváltozott Általános Szerződési Feltételeket, a továbbiakban Ön nem használhatja és érheti el Szolgáltatásainkat és azonnal értesítenie kell a minket írásban.
    13. Az LV BET Máltán lett bejegyezve, a Malta Gaming Authority felügyelő hatóság által felruházott jog szerint.
    14. A Fairload Ltd. az MGA/B2C/282/2015 játékengedély alapján működik, melyet a Malta Gaming Authority (MGA), Málta kizárólagos ellenőrző szervezete szabályoz.
    15. Az Írországban online fogadó játékosoknak, az ír kormány által a Fairload Limitid-nek kibocsátott Remote Bookmaker licenc szám 1016541, ami csak sportfogadásra érvényes.
    16. Ha módosításokat, frissítéseket hajtunk végre az ÁSZF-en, akkor bejelentkezés esetén az LV BET egy felugró ablak által fogja értesíteni a Játékost. Ebben a formában a játékosnak lehetősége lesz elfogadni a módosított ÁSZF-t.
  4. ONLINE SZERZŐDÉS
    1. Jelen Szerződés az LV BET és az Ügyfél között jön létre. Ez vonatkozik minden, az LV BET oldalain található szolgáltatásra, elektronikus, illetve szoftver tartalmára, használatára, amelyek az LV BET által biztosítottak.
    2. Az LV BET fenntartja a jogot arra, hogy bizonyos feltételeket (a 3., 4., 5., 6., 7.-es pontban részletezetteken túlmenően) szabjon a játékosnak (pl. minimálisan lejátszott játék körök, pénzügyi tranzakciók ellenőrzése), illetve, hogy hogy bármikor változtasson a szolgáltatások feltételein.
  5. SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRHETŐSÉGE
    1. A szolgáltatások olyan egyének által vehetők igénybe, akik a saját országukban szerződést köthetnek, az országuk törvényi rendelkezései szerint. Az Ügyfél felelősségét képezi az adott országban lévő fogadási és szerencsejáték törvények betartása.
    2. Szolgáltatásaink nem vehetők igénybe 18. életévüket be nem töltött személyek által (“Kiskorúak”). Ha az Ügyfél kiskorú nem használhatja semmilyen formában az LV BET szolgáltatásait. A játékokban való részvétel korhoz kötött, kérjük ha Ön ennek a kitételnek nem felel meg, hagyja el az oldalunkat. A pénzes játékokban való részvétel (mint “Pénzes Játékos”) kizárólag 18 éven felüli személyek számára, vagy az ország törvényében meghatározott minimális korhatáron felüli személyek számára elérhető.
    3. LV BET bármikor kérheti a játékostól, hogy bizonyítsa életkorát és megtagadhatja az Ügyféltől a játék folytatását akkor, ha feltételezi, hogy az illető játékos kiskorú.
    4. Semmilyen körülmények között nem vállalunk felelősséget abban az esetben, ha nem a rendelkezéseknek eleget téve vesz részt valaki a játékokban vagy ha felhívásunkat és szabályainkat be nem tartva, kiskorú vesz részt az oldal használatában.
    5. LV BET szolgáltatásai nem elérhetők azokban az országokban, ahol illegális a használata (többek között, de nem kizárólagosan az Amerikai Egyesült Államokban). Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bármikor saját döntése alapján megtagadja és/vagy megszüntesse a Szolgáltatást.
  6. REGISZTRÁCIÓS INFORMÁCIÓK
    1. A játékokban való részvételhez, a Felhasználónak ki kell töltenie a regisztrációs űrlapot a www.lvbet.com oldalon vagy a www.lvbet.com oldalról elérhető egyéb oldalakon, amely legalább a következő adatokat tartalmazza:
      1. Az ügyfél személyes adatai. Az Ügyfél garantálja, hogy csakis valós, pontos és teljes személyes adatokat ad meg a regisztráció során. Bármilyen helytelen adat megadása, más adataival való visszaélés, vagy egyéb megtévesztés kísérlete azonnali jogi következményekkel jár. Az Ügyfél tudomásul veszi és kötelezi magát arra, hogy az LV BET bármikor másolatokat kérhet a személyes dokumentumairól, hogy ellenőrizze a regisztráció során megadott adatok pontosságát és helyességét.
      2. Születési dátum. Az Ügyfél nyilatkozik arról, hogy betöltötte 18. életévét. Az a személy, aki nem töltötte be 18. életévét vagy azt a minimum életévet, ami az országának törvénye szerint lehetővé teszi a szerencsejátékot, nem regisztrálhat, és amennyiben befizetett vagy nyert bármilyen összeget, azt a Szabályozó Hatóság azonnali hatállyal zárolja. Fenntartjuk a jogot, hogy igazoljuk a regisztrációkor megadott születési dátumát, mielőtt engedélyezzük, hogy:
        • Befizetést hajthatna végre számlájára;
        • Hozzáférhetne a játékok ingyenesen játszható Próba üzemmódjához;
        • Saját pénzén vagy Energy bónusszal játszhatna.
      3. Az ügyfél tartózkodási címe. Kérjük vegye figyelembe, hogy bármikor kérhetjük Öntől személyes dokumentumainak ( mint például személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély és/vagy közüzemi számla) másolatát, hogy azáltal ellenőrizhessük adatait.

      4. Az ügyfél érvényes e-mail címe és telefonszáma.

      5. Személyre szabott és titkos felhasználónév (“Álnév”, “Becenév”). A felhasználónévnek egyedinek és egyértelműen azonosíthatónak kell lennie. Sértő, illetve sértőnek tűnő nevek használata tilos. Olyan felhasználói nevek, melyek azt sugallják, hogy Ön valamilyen szerepet tölt be vállalatunknál, szigorúan tilos (pl. “Adminisztrátor”, “Ügyintéző” az LV BET-nek fenntartott). Fenntartjuk a jogot, hogy bármikor zároljuk számláját, a nem megfelelően választott felhasználói név miatt. A számla újra aktiválható amennyiben megfelelő, elfogadható felhasználónév lett választva.

      6. Jelszó. Javasoljuk, hogy olyan jelszót válasszon mely egyedi, nehezen kitalálható biztonsági okokból, Ön lesz az egyetlen személy aki ezt tudni fogja és csakis az Ön felelősségét képezi annak titokban tartása.

    2. A regisztráció során az Ügyfél köteles biztosítani érvényes azonosítását az LV BET felé, beleértve címét, e-mail címét és/vagy személyes telefonszámát.
    3. Abban az esetben, ha személyes adatai változtak, az Ügyfél köteles azokat naprakészen tartani az LV BET oldalon. Ha olyan adat változott meg melyet nem tud frissíteni, akkor kivétel nélkül köteles értesíteni az LV BET ügyfélszolgálatát, írásban, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket.
    4. Ha az LV BET úgy gondolja, hogy az Ön által megadott adatok helytelenek, bármikor zárolhatja rövidebb ideig vagy akár végleg az Ügyfél számláját és visszatarthatja nyereményét.
    5. Az Ügyfél első kifizetési kérelme közben köteles megadni a személyes banki vagy egyéb pénzügyi adatait az LV BET oldalán.
    6. LV BET nem vállal felelősséget abban az esetben, ha a Felhasználónév vagy a hozzá tartozó jelszó felhasználásával visszaélést követtek el. Az Ügyfél felelőssége, hogy ezeket az adatokat biztonságban tartsa. Bármilyen ehhez kapcsolódó kár esetén az LV BET nem vállal felelősséget.
    7. Az Ügyfél saját maga kell regisztráljon és soha nem regisztrálhat harmadik személy nevében.
    8. Az Ügyfél semmilyen körülmények között nem nyithat több, mint egy számlát. Minden játékosunknak, kizárólag egyetlen számlája lehet. Abban az esetben ha Ön több számlát nyit, LV BET zárolhatja és megfoszthatja minden nyereményétől, leállíthatja minden tranzakcióját. Abban az esetben ha felmerül a gyanú, hogy a játékos több különböző néven nyitott számlát, mely tevékenység tilos, minden addigi összegyűjtött nyereményétől megfosztjuk és végleg zároljuk minden gyanús számláját. Kérjük ne próbálja meg megszegni ezeket a fontos szabályokat és ne felejtse el, hogy egy személy csak egyetlen számlát nyithat.
    9. LV BET bizalmasan kezeli a játékosok személyes adatait a Titoktartási Nyilatkozat alapján.
    10. Szigorúan tilos, felhasználói fiókok váltása vagy vásárlása, illetve eladása.
    11. Az Ügyfél nem hajthat végre harmadik személy által birtokolt (más személy által birtokolt) eszközökről (bankkártya, bankszámla, egyéb pénzügyi szolgáltatások), pénzügyi tranzakciókat. A számlán található összegek csak a befizetéskor használt számlára kerülnek kiutalásra.
    12. Ön kijelenti, hogy nem fizet be olyan bankkártyával, bankszámlával, vagy egyéb fizetési eszközökkel, amelyekre nem jogosult.
    13. Illegális forrásból vagy aktivitásból származó összegek befizetése szigorúan tilos. Más célból, mint a játékban való részvétel való befizetés (pl. pénzmosás) szigorúan tilos és büntetendő.
    14. Ön kijelenti, hogy jelenleg nem vagy soha nem diagnosztizálták kényszeres szerencsejátékosként.
    15. A regisztrációt az üzemeltető saját belátása szerint elutasíthatja vagy zárolhatja, de a már megkötött szerződéses kötelezettségeknek eleget tesz.
    16. A regisztráció és a felhasználói számla létrehozása ingyenes.
    17. A regisztráció és a játékban való részvétel nem egyéni alapjog.
  7. JELSZÓ BIZTONSÁGA
    1. Javasoljuk, hogy erős és nem kiszámítható jelszót válasszon a biztonságért, és felelős azért, hogy gondoskodjon arról, hogy ez a jelszó titokban maradjon.
    2. A felhasználó felelőssége biztonságban tartani a személyes adatait, felhasználói nevét, illetve jelszavát annak érdekében, hogy harmadik személy ne tudjon ezekkel az adatokkal visszaélést elkövetni. Ha a felhasználó mégis úgy gondolja, hogy a megadott adatok veszélybe kerültek, köteles azonnal értesítenie az LV BET-et, ezután új adatok lesznek megadva és a korábban megadott adatokkal végrehajtott tranzakciók érvénytelennek lesznek.
    3. Az LV BET semmilyen módon nem felelős a harmadik személy általi felhasználói fiókhoz való esetleges hozzáférésért, és nem vállal felelősséget semmilyen esetleges veszteségért, amelyet a játékos jelszavának harmadik személy általi tiltott felhasználása, illetéktelen hozzáférés és/vagy bármely olyan tranzakcióra, amelyben a Játékos neve és Jelszava helyesen lett regisztrálva.
  8. KORLÁTOZOTT HASZNÁLAT
    1. Az LV BET nem kizárólagos, nem átruházható és korlátozott személyes használatot biztosít a Weboldal (“Engedély”) eléréséhez. A Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél folyamatosan megfelel a jelenlegi Általános Szerződési Feltételeknek.
    2. Ön vállalja, hogy nem forgalmazza az LV BET által biztosított marketing anyagokat, vagy engedélyezi a Webhely biztonságos hozzáférését másoknak, és nem másolhatja a weboldalon megjelenő anyagokat viszonteladásra vagy bármilyen más célra mások számára az LV BET előzetes írásbeli beleegyezése nélkül.
    3. Ön felelőssé tehető és kötelezhető a webhely jogosulatlan használatáért e szakasz megsértésével.
    4. Ön vállalja, hogy az LV BET információs rendszeréből kapott információkat kizárólag a Weboldalon történő tranzakciók végrehajtása céljából használja fel.
    5. Ön továbbá beleegyezik abba, hogy semmilyen elektronikus kommunikációs szolgáltatást/eszközt nem használ a Weboldalon olyan célból, amely jogellenes, visszaélő, tolakodó a másik magánéletében, zaklató, becsületsértő, rágalmazó, kínos, obszcén, fenyegető vagy gyűlölködő.
    6. A játékos által kapott felhasználói jog akkor veszti érvényét, ha az LV BET úgy véli, hogy az Ön által megadott információk, beleértve az e-mail címét is, már nem naprakészek vagy pontosak, vagy ha másként nem tesz eleget a Szerződés bármely feltételének; valamint ha az LV BET megállapítja, hogy bármilyen módon megsértette a szolgáltatásra vonatkozó szabályokat. Az ilyen jogsértésről való értesítést követően Ön vállalja, hogy megszünteti a Szolgáltatások elérését. Ön elfogadja, hogy az LV BET saját belátása szerint és értesítés nélkül felmondhatja a hozzáférést bármely vagy minden szolgáltatáshoz, bezárhatja az Ügyfél függőben lévő átutalásait, törölhet és visszamondhat minden információt vagy tartalmat a szolgáltatással kapcsolatban.
  9. KÖTELEZETTSÉGSZEGÉS
    1. Az ügyfelek szabályszegő magatartása tilos a weboldalon. Az Ügyfél magatartása a jelen Általános Szerződési Feltételek megsértésének minősül, amennyiben, de nem kizárólagosan, az Ügyfél:
      1. szándékosan pontatlan vagy hiányos információkat szolgáltat;
      2. bármilyen formában és eszköz által manipulálni próbálja a játékokat és azok nyerési esélyeit;
      3. szándékosan okozza a weboldal meghibásodását annak érdekében, megzavarja az oldalon található szoftverek optimális játék menetét;
      4. több felhasználói számlát hoz létre, akár a saját, akár más nevében; vagy megsérti az Általános Szerződési Feltételek bármely más pontját. A szabálytalanságok felsorolása nem kizárólagos jellegű.
    2. Ön nem fogja megpróbálni lemásolni vagy dekódolni az LV BET oldalán található szoftvereket és nem hoz létre olyan programokat melyek a Kiszolgáló-Szerver-Kommunikáció szoftverek befolyásolását eredményezhetik.
    3. Szigorúan tilos a mesterséges intelligenciát elősegítő szoftverprogram használata. A tiltott szoftver olyan szoftvereket is tartalmazhat, amelyekről az LV BET úgy véli, hogy a játékos csalhat vagy egy játékost igazságtalan előnyhöz juttat, miközben a weboldalon játszik. Az LV BET fenntartja a jogot arra, hogy lépéseket tegyen annak érdekében, hogy észlelje és megakadályozza az ilyen szoftverek használatát a játékosok által. Az LV BET fenntartja magának a jogot arra, amennyiben azonosítja vagy gyanítja tiltott program használatát, hogy legalább hat (6) hónapos időtartamra felfüggeszti az adott Játékos Számláját, zárolja a Számlán lévő pénzösszeget és/vagy megtiltsa, hogy a Játékos az LV BET szolgáltatásait ismételten használja.
    4. Kötelezettségszegés esetén az LV BET jogosult azonnali hatállyal felmondani a Szerződést, és kizárhatja az Ügyfelet a weboldal további használatából. Továbbá, az LV BET jogosult megszakítani és felmondani a folyamatban lévő játékokat, blokkolni Önt vagy Számláját előzetes értesítéssel vagy anélkül, és a Számlán lévő összeget mindaddig befagyasztja, amíg nem sikerül tisztázni a kialakult helyzetet.

  10. SZÁMLA FELFÜGGESZTÉSE
    1. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy megtagadja, visszamondja a Szolgáltatásokat, és/vagy megvonja a nyereményeket a Játékosnak, a következő, de nem kizárólagos esetekben:
      1. bármilyen gyanú esetén, amikor az LV BET azt feltételezi, hogy a játékos illegális tevékenységet folytatott az Oldalon;
      2. bármilyen esetben, amikor az LV BET-et pénzügyi, jogi vagy működési kár érheti bármely személy által;
      3. bármilyen esetben, amikor az LV BET úgy ítéli meg, hogy egy vagy több tranzakció az Oldalon megsértette az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat;
    2. Az LV BET tiltja a játékosok összejátszását, és megakadályozza a normál játékot torzító eszközök, például robotok használatát.

    3. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy előzetes értesítés nélkül megszüntesse az eseményeket vagy játékokat, ha szükségesnek találja, és/vagy a szoftver vagy a játék hibáinak következtében, melyek a játék hibás működését okozhatják.

    4. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy megszünteti a számláját, és visszatartja az összes fennmaradó pénzösszeget a Számlán, ahol az LV BET megalapozottan hiszi, hogy egy Játékos elkövetett/megpróbált elkövetni/részt vett lehetséges csalási tevékenységben, vagy egyéb módon csalási tevékenységre bír rá másokat; vagy meghackelt vagy egyéb módon jogosulatlanul hozzáfért harmadik fél Számlájához, hogy arról csalási tevékenységet folytasson. Ilyen tevékenység többek között a szervezett fogadások, ellopott vagy hamisított hitelkártyák vagy számlaszámok használata, hamisítás, összejátszás és adatok, illetve hamisított, ellopott vagy más módon jogellenesen használt dokumentumok benyújtása.

  11. MEGSZAKÍTOTT VAGY FÉLBEHAGYOTT JÁTÉKOK
    1. Abban az esetben, ha valamelyik, az LV BET által közölt információ, hibásan vagy nem megfelelően jelenik meg a weboldalon, azonnali lépéseket teszünk annak kijavítására, viszont az ennek a hibának köszönhető extra nyereményeket vagy pontokat töröljük a játékosok számlájáról.
    2. Arra az esetre, ha félbeszakadt a játék vagy egy aktuális játék kör, az LV BET minden játéktörténeti információt tárol. Ez által minden pörgetést tudunk ellenőrizni és bármilyen ilyen jellegű problémát javítani. Kérjük, ha problémája akadt, jelezze azt nekünk a hu-support@lvbet.com címen.
    3. Abban az esetben ha technikai okok miatt, a játék nem működött optimálisan, illetve szabályszerűen és emiatt a hiba miatt a játékos extra nyereményre tett szert, vagy bármilyen csalási kísérlet miatt nem megfelelően működött a játék, fenntartjuk a jogot, hogy a játékos nyereményét visszavonjuk és véglegesen töröljük.
  12. VALÓDI PÉNZES JÁTÉK
    1. Minden felhasználói joggal ellátott Ügyfelünk, aki befizetést hajtott végre, pénzbeli kockázatot vállalva használhatja játékainkat.
    2. Azok akik valódi pénzes játékokban szeretnének részt venni, kötelezően befizetést kell végrehajtaniuk.
  13. DEMÓ JÁTÉK
    1. Miután a Játékos sikeresen megnyitotta felhasználói számláját, rendszerünk virtuális krediteket ír jóvá. Ezek a virtuális kreditek, felhasználhatók a DEMÓ játékok során. A DEMÓ módban a játékos kipróbálhatja a játékokat valódi kockázat nélkül.
    2. A kreditek soha nem válthatók be valódi pénzre, a krediteknek nincs valódi értéke.
    3. A virtuális krediteket nem lehet átutalni a más számlákra és azok nem is vásárolhatók le.
    4. A virtuális krediteket mindennap jóváírjuk azoknak a játékosoknak a számláján, akik előző nap elvesztették a kezdő virtuális egyenleget.
  14. Élő Kaszinó
    1. Az LV BET a Fairload Limited által teljeskörűen működtetett Élő Kaszinót kínál, Malta Gaming Authority (MGA) által biztosított engedéllyel (MGA/B2C/282/2015MGA), amelyet 2017. július 12-én adtak ki. A játékszabályok itt találhatók.
    2. Az Élő Kaszinó használatakor, a Játékos egyszerre csak egy asztalnál játszhat. Több asztal egyidejű használata szigorúan tilos, hacsak máshogy nem lett jóváhagyva az Élő Kaszinó szolgáltatója által. Ha csalási tevékenységet észlel, az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy bezárja a Játékos számláját és zárolja a nyereményeket.
    3. Az élő kaszinó játékok asztalait a megfelelő élő kaszinó-szolgáltatók ellenőrzik és a chat szobákat moderálják. Probléma esetén a Játékos azonnal tud jelezni a presenternek. Azonban gyalázkodó, sértő vagy támadó nyelv használata, házassági ajánlatok, szexuális megjegyzések vagy bárminemű fenyegetések alkalmazása szigorúan tilos.
    4. A krupié hibája esetén a vitatott játék videófelvételét az adott asztalért felelős alkalmazott felül fogja vizsgálni. Az alkalmazott döntése véglegesnek minősül, és ha úgy dönt, hogy hiba történt, minden vitatott tét a Játékosnak vissza lesz fizetve.
    5. Az Élő Kaszinó játékokat csak valódi pénzzel lehet játszani. Bónusz pénz nem használható. Az üzemeltető megtiltja, hogy pénzzel és/vagy bónusz pénzzel fogadjon, kifejezetten és/vagy állandóan minimum 70%-os nyerési esély esetén (biztos fogadás). Az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy ilyen esetben blokkolja a Játékos Számláját, és megakadályozza és/vagy visszatartsa a nyereményeket vagy kifizetéseket, az Általános Szerződési Feltételek és/vagy a platform szabályai alapján.
    6. Az Evolution Gaming által szolgáltatott játékok nem elérhetők azon játékosok számára, akik tartózkodási helye Manitoba, Brit Columbia és Quebec.
    7. A fenti Élő Kaszinó szabályok érvényesek az LV BET Általános Szerződési Feltételeinek kiegészítése mellett.
  15. SPORTFOGADÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
    1. Fogadás megtétele:
      1. Amikor megtette és elfogadta a tétet, akkor a megfelelő összeg levonásra kerül Számlájáról. Önnek ellenőriznie kell, hogy a megtett tét helyes, mielőtt megerősíti azt. Miután a tét el lett fogadva, a tét törlése és megváltoztatása nem lehetséges. Fenntartjuk a jogot, hogy ne fogadjunk el vagy csak részben fogadjunk el bármilyen tétet.
      2. Ha több fogadást nyújt be az Ügyfél, azok az adott fogadási sorrendben lesznek kezelve.
      3. Több fogadás megtétele lehetséges, hogy egyként lesz tekintve, amennyiben az Ügyfél többször küldi el ugyanazt a tétet. Az LV BET fenntartja annak a jogát, hogy semmisnek tekintsen minden olyan fogadást, amely két vagy több Játékos közötti összejátszásra utal, vagy ha fennáll a gyanú, hogy a Számlát különböző egyének használják.
      4. A fogadások elfogadása és kifizetése különböző korlátozások tárgyát képezik. Ezek elsősorban a megtett tétek összegét, a fogadási piac korlátait, a maximális kifizetési korlátokat és az Ügyfél személyes korlátait foglalja magában. Ezen korlátok változtatási jogát értesítés nélkül fenntartjuk és fel lesznek tüntetve a fogadási bizonylaton vagy a Játékos Számlán. LV BET fenntartja magának a jogot, hogy a tét elfogadása előtt korlátozza a téteket és/vagy módosítsa a nyereményszorzókat.
      5. Az árak és nyereményszorzók ingadozásnak vannak kitéve. Minden tét amely a megadott kezdési időpont után lett elfogadva érvénytelen lesz, hacsak másként nem jelezzük (például az élő fogadások esetében).
    2. Érvényes tétek:
      1. A tét csak akkor tekinthető érvényesnek, ha a tranzakciós kód ki lett állítva. Ezután a tét megtekinthető a “saját tétek” menüpont alatt.
      2. Ön tudomásul veszi, hogy az Ön felelőssége annak biztosítása, hogy teljes mértékben megérti az erre vonatkozó szabályokat, előírásokat, módszereket és az eljárásokat az internetes szerencsejátékokkal általában.
      3. Nem vagyunk felelősek a tét bármilyen okból való nem megtétele, beleértve, de nem kizárólagosan, a számítógép meghibásodása és távközlési szolgáltatások vagy internet kapcsolat szolgáltatás hibái miatt. Nem fogjuk teljesíteni azokat a fogadásokat, amelyek benyújtásra kerültek hozzánk, de nem voltak megerősítve, ahogyan a fenti (ii) záradékban ismertetve lett.
      4. Ön nem alkalmazhat, vagy nem vehet igénybe semmilyen rendszert vagy mesterséges intelligenciát használó szoftvert, beleértve, de nem kizárólagosan, gépek, számítógépek, szoftverek vagy más automatizált rendszereket, hogy kijátssza a szoftverünket. Nem fogunk teljesíteni semmilyen fogadást, amely alapján Ön használt ilyen rendszereket vagy mesterséges intelligencia szoftvereket.
    3. Nyeremények:

      1. A nyeremények a Szolgáltató visszaigazolását követően kerülnek jóváírásra az Ön Számláján.
      2. Nem vállalunk felelősséget az elveszett, későn érkezett, olvasatlan, hiányos, sérült, megrongált, rossz helyre küldött, levelezési postaköltség, kérelmek, nyereményjáték követelésekért vagy bejegyzésekért, amelyet Ön küldött. Minden kérést, nyereményjáték követelést vagy belépési anyagokat, amelyeket mi kapunk az LV BET tulajdonába kerülnek, ezért azokat nem küldjük vissza Önnek; emiatt javasoljuk, hogy egy másolatot Ön is tartson meg ezekből az anyagokból.
      3. A maximális kifizetés értéke 75 000 000 Ft, amely bármilyen összegű és típusú fogadás lehet, legyen az egyszeri, kombinált vagy összetett fogadás. Ez utóbbi esetben például, ha bármelyik nyerő oszlop összege meghaladja a 75 000 000 Ft határértéket, ez esetben az LV BET csak a 75 000 000 Ft maximális összeget fizeti ki az Ügyfélnek. Amennyiben kiderül, hogy egy Felhasználó (bármely országból regisztrált) több Számlát nyitott és ugyanazt a tétet tette meg több alkalommal, az Általános Szerződési Feltételek ellenére, akkor a nyeremény kifizetése a maximális kifizetésre korlátozódik.
    4. Fogadási- és sportszabályzat:

      1. A sportszabályzat angol nyelven íródott. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy lefordítsa az Általános Szerződési Feltételeket (beleértve a sportszabályzatot) más nyelvekre is. Ha valamilyen okból kifolyólag az Általános Szerződési Feltételek tartalma különbözik az angol nyelven íródott ÁSZF tartalmától, abban az esetben az angol nyelvű verzió érvényes. Ez vonatkozik a játékszabályokra, a honlapon szereplő szövegekre, valamint a bónuszprogramokra, marketingkampányokra és egyéb kapcsolódó kérdésekre vonatkozó minden információra.
      2. A szabályok és előírások, az Általános és Különleges Szabályokra vannak osztva sportok jellemzése szerint. Az Általános és Speciális Szabályok és előírások mind szabályoknak és előírásoknak minősülnek. Meghatározott esetekben a különleges fogadási szabályok bizonyos típusú sport és fogadási piacra vonatkoznak. Ezek a különleges fogadási szabályok elsőbbséget élveznek az általános szabályokkal szemben.
      3. Ezek a szabályok és előírások mellett elérhetőek az egyéb kézzel hozzáadott Különleges szabályok, amelyek az Események és Piacok részen találhatóak a weboldalon, ezeket a szabályok és előírások részének kell tekinteni.
      4. LV BET fenntartja a jogot, hogy bármikor megváltoztathassa vagy felülírja és frissítse a szabályokat és előírásokat az Ügyfél értesítése nélkül. Az ügyfelek felelősek azért, hogy naprakészek legyenek a jelen Sportfogadási szabályok ismeretével. Az Ügyfél által megtett fogadások egyenlőek a szabályok elfogadásával a jelen Sportfogadási Általános Feltételek változata értelmében.
    5. Általános szabályok és rendelkezések a tétek elhelyezésére, rendezésére és kifizetésére vonatkozóan.

      1. Az Ügyfél kijelenti a tétek elhelyezésekor, hogy
        1. az Ügyfél már betöltötte a 18 életévét és a regisztráció során megadott személyes adatok a valóságnak megfelelnek és naprakészek.
        2. kellőképpen tájékozódott a fogadási szabályokkal kapcsolatban minden sportot beleértve és tudatában van a kifizetési határoknak és elfogadja azokat.
        3. nem ismeri vagy nincs tudatában az adott esemény kimenetelét, amelyre a vonatkozó tétet a megállapodás megkötése előtt helyezi el.
        4. nem vesz részt és nem fog részt venni olyan manipulációban, amelyek befolyásolhatják egy vagy több esemény eredményét, amelyre fogadott, és hogy nincs tudatában semmilyen manipulációs folyamatnak ezen eseményekkel kapcsolatban.
        5. a pénzösszegek, amelyekkel a fogadásra készül, nem származnak jogellenes tevékenységekből és hogy legálisan jogosult a rendelkezésre álló összegek felhasználására.
        6. elolvasta a szerencsejáték-függőség veszélyeiről szóló információkat a fogadások és a szerencsejátékok vonatkozásában, és hogy nem kérte, hogy eltiltsák a szerencsejátékoktól vagy fogadásoktól más szerencsejáték-szolgáltatókkal, vagy a szerencsejátékokból vagy fogadásokból nem lett kizárva.
        7. saját maga részére teszi meg a téteket és nem más fél/felek/személyek/egyesületek részére teszi azokat.
        8. nem tagja olya csoportoknak, amelyek kitiltásra kerültek ezen az oldalon. Ezek különösen: aktív sportolók és versenyzők, tisztviselők, edzők, stb., ezen felül a fogadóirodák személyzetének tagjai vagy fogadási társaságok munkatársai.
      2. A cégnek nem kötelessége, hogy megvizsgálja a fenti paragrafusban e. (i) megadott információk helyességét. LV BET bármikor jogosult törölni az összes vagy kiválasztott fogadást (beleértve visszamenőleg is) és/vagy érvényteleníteni a nyereményt, miután a megadott adatok helyessége megkérdőjeleződött, ezáltal az Ügyfelet minden további fogadástól eltilthatja, lezárhatja számláját, és kiutalja a fennmaradó összeget a számlára.

      3. A fogadási megállapodás a fogadás elfogadása után lép érvénybe. Egy fogadás érvényességének és helyességének ellenőrzése az elektronikusan elmentett LV BET központi szerveren történik. Ez az Ön Számláján is ellenőrizhető. Miután egy fogadás el lett fogadva, már nem érvényteleníthető. Javítható vagy törölhető a fogadási szelvény, amely virtuálisan kitöltött, amíg a végső megerősítés megtörténik. A fogadás megerősítése után Ön köteles teljesíteni a megállapodást és lemondani a visszavonás jogáról. Ön felelős a saját fogadásaiért és nem lebbezhet fel az LV BET által rendelkezésre bocsátott adatok téves vagy hiányos voltára hivatkozva.

      4. LV BET nem köteles további információk listázására, mint például a verseny típusok (pl. bajnoki mérkőzés vagy kupamérkőzés), rövidített/hosszabbított mérkőzések (pl. baráti mérkőzések, mini versenyek, fiatalkorú versenyek, beltéri versenyek esetében), mérkőzés helyszínek (pl. semleges terület), verseny távolságok, stb. Ha ezek ellenére további tájékoztatások biztosítottak, azok nem lesznek hatással a fogadás kimenetelére. Ugyanez vonatkozik minden típusú statisztika, táblázat és élő eredményekre is.

      5. A cég jogosult semmissé tenni az adott fogadást (beleértve visszamenőleg), ha felmerül a gyanú a manipulációra és/vagy a sportfogadási csalásra. Jogi értelemben ez azt jelenti, hogy a fogadásra megtett összeg visszakerül az ügyfél számlájára és a jövőbeli fogadások nem lesznek elérhetőek. A fogadási számla lezárásra kerül és a maradék számlaegyenleg kiutalásra kerül.

      6. A manipuláció és fogadási csalás gyanúja akkor tekinthető megalapozottnak, ha például egy vagy több következő kritérium teljesül:
        1. Fogadás szokatlan kimenetelű eseményekre.
        2. Többszörös fogadás szokatlan mérkőzésekre, ligákra
        3. Többszörös fogadás, minimális változtatásokkal kombinálva
        4. Fogadás, ami arra utal, hogy csoportos fogadás történt/történik idővel és tartalommal kapcsolatban.
      7. LV BET fenntartja magának a jogot, hogy visszautasítsa a fogadást egyes esetekben, vagy korlátozza a tétet minden magyarázati kötelezettség nélkül. Egyetlen Ügyfél sem rendelkezhet egynél több sportfogadási Számlával. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy megszüntesse az ilyen módon létrehozott Számlákat. Ilyen esetekben minden lényeges adat átkerül az illető Ügyfél legtevékenyebb Számlájára. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy visszavonja az Ügyfél jogait, ha az Ügyfél azonos fogadásokat helyezett el két vagy több Számlán. Ez a nyeremények zárolásához és az összes elhelyezett fogadás, beleértve a már befejezett fogadások törléséhez vezethet.

      8. A fogadások jóváírását a hivatalos rangsorolás bejelentése után lehet elvégezni. Abban az esetben, ha egy eseménnyel kapcsolatban csalás gyanúja merül fel, LV BET fenntartja a jogot, hogy azután írja jóvá a fogadást, miután minden vizsgálat befejeződött. Vitatott jóváírásokat, illetve nyereményösszegeket a fogadás típusától függetlenül, írásban szükséges bejelenteni (postai úton, faxon vagy emailben) legkésőbb 14 napon belül a fogadás lezárása után.

      9. A Ügyfél kötelessége, hogy azonnal jelezze, ha bármilyen hibás kifizetés történt a javára. A körülmények ellenére minden nyeremény miatt bekövetkezett ilyen hiba vagy tévedés érvénytelen, és mint ilyen, az LV BET jogában áll visszavonni az összes tévesen jóváírt pénzösszeget.

      10. Az LV BET fenntartja a jogot a nyilvánvaló hibák és hibák kijavítására, és megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy tisztességes és átlátható szolgáltatást biztosítson az Ügyfeleknek. Nyilvánvaló hiba lehet az emberi hiba vagy rendszerrel kapcsolatos technikai problémák miatt, amelyek a weboldalon közzétett helytelen információkhoz vezethetnek. Például helytelenül feltüntetett handicap fogadás, helytelen végeredmény, egyértelműen rossz nyerési esély vagy helytelen tizedesvessző (például 2,5 helyett 25), a résztvevő vagy a csapat helytelen megnevezése, téves határidős vagy technikai hibák stb. Nyilvánvaló hibák esetén az LV BET fenntartja a jogot, hogy az összes érintett fogadást érvénytelennek minősítse, és visszafizesse a téteket. Továbbá, ha a tét el lett fogadva olyan áron, amely jelentősen eltér az általános piaci ártól vagy nyilvánvalóan hibás tekintve a nyerési esélyeket, akkor az LV BET jogában áll érvényteleníteni ezeket a fogadásokat.

      11. Nem engedélyezett a tétek megrakása ugyanazon szelvényt használva, amelyek egyértelműen összefüggenek. Az ilyen típusú fogadások érvénytelennek minősülnek még az esemény eredményének meghatározása után is.

      12. Ha az esemény a tervezett kezdési idő előtt megkezdődött és nem élő fogadásként volt feltüntetve, akkor minden elhelyezett fogadás a tényleges megkezdés után (a mérkőzés kezdete, a felkészülés vagy verseny esetén, stb.) érvénytelenné válik és vissza lesz térítve.

      13. A maximális tét összege függ az LV BET által a fogadás idejében elfogadott összegtől, és ezek eltérőek lehetnek egyes sportok és bizonyos Ügyfelek esetén. Ha a tét magasabb, mint az LV BET által automatikusan beállított elfogadási szint (ilyen összeg minden előzetes figyelmeztetés nélkül változhat), akkor a tét manuálisan lesz megvizsgálva. Minden kézi megvizsgálásra küldött tét elutasításra kerülhet, részben vagy teljesen elfogadott lehet függetlenül attól, hogy hogyan került a kérelem benyújtásra az Ügyfél által. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy elutasítson minden olyan fogadást, amely kézi jóváhagyásra vár. Ha bármely tét, bármilyen okból kifolyólag nem lett áttekintve manuálisan a verseny kezdési időpontja előtt, akkor automatikusan érvényét veszti. Az LV BET fenntartja magának a jogot, hogy az egyes ügyfelek számára külön fogadási limitet állapítson meg.

      14. Ha valamilyen oknál fogva a fogadási piacot vagy eseményt nem fedik le a szabályok és rendeletek, beleértve a különleges szabályokat a fogadási piacon a honlapon, az LV BET fenntartja a jogot, hogy eseti alapon határozza meg az egyes események kimenetelét.
      15. Bundázás
        1. A mérkőzés eredményébe és a játék kiértékelésébe való esetleges beavatkozás (ideértve a bundázás gyanúját is) esetén az LV BET fenntartja a jogot a nyeremény kifizetésének felfüggesztésére vagy a mérkőzésre való fogadások törlésére, valamint átadja a releváns oldalon található információkat a megfelelő hatóságoknak további kivizsgálás céljából és a hasonló esetek megelőzése érdekében. 
        2. Az LV BET fenntartja a jogot a nyeremények kifizetésének felfüggesztésére és az eseményre megtett tétek visszatérítésére, ha alapos okkal feltételezi, hogy a mérkőzés vitatható volt. Ezen indokok alapulhatnak az egy vagy minden lehetséges módon megtett tétek nagyságán, számán vagy természetén.
          A vonatkozó szövetségek és szabályozó testületek irányító testületeinek döntése szintén figyelembe veendő. Ilyen esetekben az LV BET fenntartja a jogot, hogy a releváns felekkel kapcsolatos információkat átadja az irányító testületeknek további kivizsgálás céljából és a hasonló esetek megelőzése érdekében.
    6. Általános fogadási szabályok. A szabályok és a rendeletek - például az adott sportágra vonatkozó különleges szabályok és az esemény vagy piac különös szabályai közötti - ellentétes megjegyzések esetén az alábbi prioritási sorrend kerül alkalmazásra (fontossági sorrend szerint):

      1. Konkrét szabályok eseményekre/piacra (közvetlenül elérhető a weboldalon, Esemény vagy Piac mellett)
      2. Különleges Sport szabályok
      3. Általános fogadási szabályok
      4. Általános Szerződési Feltételek
  16. KIFIZETÉSEK
    1. Minden kifizetési kérelmet az LV BET pénzügyi osztálya bírál el. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy ellenőrizze a Felhasználó jogosultságát, és kétség esetén ne fizesse ki az összeget, hanem visszatérítse azt a Játékos számlájára. Az első kifizetési esetén érvényes, az állam által kiállított dokumentumokkal kell igazolni a személyazonosságot. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bármikor ellenőrizze a Felhasználó személyazonosságát, korát és megadott lakcímét a kért kifizetés feldolgozása előtt. A kifizetési módszerek és azok kapcsolódó információi a weboldal Kifizetés szakaszában találhatók meg.
    2. A kifizetési kérelmekkel kapcsolatos költségeket - adott esetben és a weboldalon kifejezetten feltüntetett módon - az Ügyfélnek kell megfizetni.
    3. A nyeremények egészének vagy egy részének kifizetése a Játékos kérésére kerül kiutalásra. Felhívjuk figyelmét, hogy heti egyszeri kifizetés ingyenes. A második és minden további kifizetés esetén ugyanazon a héten egy fix díj, 1500 Ft kerül felszámolásra. A legkisebb kifizethető összeg 6000 Ft, kivéve a Számla lezárását, amely esetben a játékosnak jogában áll a teljes egyenleg kifizetését kérni függetlenül attól, hogy mennyi az aktuális egyenleg. A tranzakciónkénti legmagasabb kifizetési összeg függ a weboldalon elérhető fizetési módoktól.
    4. Az Ügyfél profiljában szereplő adatoknak teljes mértékben meg kell egyezniük a választott pénzügyi szolgáltatást igénybe vevő számlatulajdonosi adatokkal. LV BET fenntartja a jogot, hogy további dokumentumok másolatát kérje a Játékostól, az adatok igazolásának érdekében. A kifizetési kérelem feldolgozása addig nem történik meg, amíg a kért dokumentumok meg nem érkeztek, és ezidő alatt az egyenleg a Játékos számláján jóvá lesz írva.
    5. A maximális kifizetési összege napi 1.500.000 Ft. Az Ön védelme érdekében 24 órán belül csak egyszer lehet 1.500.000 Ft-ot kiutalni, hacsak nagyobb összegről nem született előzetes megállapodás - nem vonatkozik a progresszív jackpotra.
    6. Kizárólag a Felhasználói Számla tulajdonosának utalhatjuk ki az összeget, az LV BET weboldalán meghatározott feltételek szerint.
    7. Kifizetés a befizetés származási helye (számla tulajdonosa és fizetési módszer) szerint történik. Megértjük, hogy ez nem mindig lehetséges technikai és/vagy irányelvi okok miatt, melyre nincs ráhatásunk. Ilyen esetben csak akkor fogjuk a kiutalást végrehajtani, ha az alternatívaként megadott számlát visszaigazoltuk és hitelesítettük.
    8. A kifizetési kérelem elbírálása akár 3 munkanapot is igénybe vehet. Az LV BET azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy a kifizetési kérelmét azonnal feldolgozza.
    9. A felhasználói számlán lévő pénzösszegek nem kifizethetők, amíg azokat nem fogadták meg legalább egyszer. Kérjük, vegye figyelembe, hogy azokat a kifizetési kérelmeket, ahol az összeget nem játszották meg legalább egyszer, tíz százalékos (10%) adminisztratív díj terheli, aminek minimum összege 10€ (vagy annak megfelelő pénznem). Az ilyen kifizetést a Fizetési osztálynak el kell bírálnia és jóvá kell hagynia.
  17. BEFIZETÉSEK
    1. A Játékos Számlájának feltöltéséhez (pénz átutalása az LV BET számlájára) a játékos különböző befizetési módok közül választhat, melyek megtalálhatóak a Befizetés oldalon.
    2. Ön tudomásul veszi, hogy csak személyes kártyákat/számlákat használhat az LV BET weboldalán. Az üzleti és vállalati számlák befizetés céljából nem használhatók. 
    3. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy bizonyos feltételeket szabjon az egyes fizetési módok használatára. Az LV BET jogosult továbbá a fizetési módok értesítés nélküli megváltoztatására.
    4. Az LV BET nem garantálja, hogy minden fizetési mód bármikor elérhető.
    5. Bankkártyával történő egyenlegfeltöltés esetén, a befizetés azonnal megjelenik a Játékos számláján.
    6. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére és megakadályozására vonatkozó szabályozási követelmények miatt fenntartjuk a jogot, hogy igazoljuk személyazonosságát, valamint forrásainak eredetét, ha befizetéseinek összesített összege eléri vagy meghaladja a 2.000€-t vagy azzal megegyező összeget más pénznemben. A fent említett 2.000€ érték naponta számolandó az üzleti kapcsolat létesítése óta Ön által végrehajtott minden befizetést figyelembe véve VAGY a 180 alatt történt összes befizetés alapján.
    7. A felhasználó személyazonosságának igazolására a következő dokumentumokat fogadjuk el: jogosítvány, útlevél vagy EGK/EU tagállam által kiállított személyi igazolvány. Kérjük, vegye figyelembe, hogy minden említett dokumentumnak érvényesnek kell lennie. A felhasználó lakcímének igazolására az LV BET elfogad közüzemi számlát (gáz-, villany-, szatelit televízió-, vonalas telefon számla, de mobil telefon számlát nem fogadunk el) vagy három hónapnál nem régebbi bankszámlakivonatot. Az ilyen személyes információ lehetővé teszi, hogy az LV BET igazolja, hogy a regisztráció során megadatt adatok egyeznek a dokumentumokon szereplő adatokkal.
    8. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy a befizetésre használt hitelkártya mindkét oldaláról képet kérjen bármikor a saját belátása szerint. A legszigorúbb biztonsági előírások szerint, mindig kérjük, hogy takarja le a CVV/CVC kódot és bizonyos számjegyeket.
    9. A minimális befizetési összeg tranzakciónként nem kevesebb, mint 2000 Ft (vagy azzal egyenértékű más pénznemben). A maximális befizetés összege függ a választott pénzügyi szolgáltató által megszabott határértékektől.
    10. A befizetési tranzakciók általában azonnal, vagy néhány esetben hosszabb időn belül teljesülnek. Az elfogadott és feldolgozott kifizetési kérelmek tranzakciója néhány esetben 3-5 munkanapig is eltarthat.
    11. A Játékos elismeri, hogy az LV BET fenntartja a jogot arra, hogy a Játékos Számlájára vonatkozó fizetések igazolását kérje.
    12. Minden, a Számlára történő befizetésnek olyan forrásból kell származnia, amelyen a Játékos a megnevezett Számlatulajdonos.
  18. ILLETÉKEK ÉS DÍJAK
    1. A pénzügyi tranzakciók során megjelenített összegek mindig nettó értéket képviselnek. Ennek megfelelően a kifizetés összege a számlájára fizetett pontos összeg lesz. Előfordulhat, hogy a kifizetési összeget illeték fogja terhelni, de ez esetben az illeték összege a weboldalon mindig jól látható helyen lesz feltüntetve.
    2. Az alap pénznem az LV BET szoftverében az EURÓ, de a Számla egyenlege megjelenhet másik pénznemben is. A Játékos kiválaszthatja a neki megfelelő pénznemet, de figyelembe kell venni, hogy minden tranzakció EURÓ alapon fog teljesülni. Ezért, előfordulhatnak különbségek, melyek az átváltás arányából származnak. Felhívjuk figyelmét, hogy minden árfolyam díj a Felhasználó által fizetendő.
    3. Negyedévente egy összefoglalót küldünk a felszámolt díjakról, mindaddig, amíg az Ügyfél nem nyilatkozik a Számla zárolásáról 30 napon belül a hu-support@LVbet.com címre küldött emailben.
    4. Az Ügyfél bármikor zároltathatja a Számláját. Ilyen esetekben a Játékosnak kötelessége e-mailt küldeni a hu-support@LVbet.com címre, és az ügyfélszolgálat megteszi a szükséges lépéseket és visszaigazolja, hogy a Számla zárolása megtörtént. Abban az esetben, ha kifizetési igénye van egy olyan számláról, mely zárolva lett, kérjük ugyancsak vegye fel a kapcsolatot írásban az ügyfélszolgálattal a hu-support@LVbet.com címen.
    5. Az Ügyfél beleegyezik, hogy minden az inaktivitás miatt felhalmozott adminisztrációs díjjal az LV BET megterhelje az Ügyfél bankkártyáját vagy az Ügyfél Játékos Számláját.
    6. Kérjük, vegye figyelembe, hogy öt százalékos (5%) adminisztrációs díjat számolunk fel minimum 10€ (vagy annak megfelelő pénznem) értékben a fennmaradó egyenlegre, ha a játékos nem teljesíti az előírt KYC (ismerd meg ügyfeled) procedúrát 30 napon belül.
  19. Promóciós és bónusz irányelvek
    1. Az LV BET időről időre kínálhat promóciókat és versenyeket (egységesen “Promóciók”) a játékosoknak. Az LV BET Promóciókat az Általános Promóciós és Bónusz Felhasználási Feltételek, valamint az adott ajánlat külön felhasználási feltételei szabályozzák. A bónuszokat az LV BET a játékosok számláján írja jóvá. A jóváírás részletei az adott Promóció oldalán és/vagy a promóciós e-mailben találhatók. Az ajánlat típusát és a bónusz összegét az LV BET határozza meg és az ügyfeleknek nem áll általános jogában bónuszt vagy egyéb díjat kapni.  
    2. Minden egyes Promóció saját felhasználási feltételekkel rendelkezik (“Nevezetes Feltételek”) az Általános Promóciós és Bónusz Felhasználási Feltételek mellett. Ennélfogva az ügyfélnek el kell olvasnia mindkét szabályzatot, mielőtt benevezne egy adott Promócióba. Kérjük, mindig olvassa el az Általános Promóciós és Bónusz Felhasználási Feltételeket (ha alkalmazható), hogy minden információt megtudjon promócióinkról.
  20. KORLÁTOLT FELELŐSSÉG
    1. A LV BET webhelyén kínált játékok és szolgáltatások csak a technológia jelenlegi állása szerint állnak rendelkezésre. Az LV BET nem nyújt garanciát a kínált szolgáltatások zavartalan elérhetőségére vagy felhasználhatóságára. Az LV BET semmilyen felelősséget nem vállal a játékok megszakítás nélküli elérhetőségéért és felhasználhatóságáért.
    2. LV BET mindent megtesz annak érdekében, hogy játékai optimálisan működjenek, minden játékos számára. Mindazonáltal, nem vállal felelősséget az esetleges játékosokat ért károkért, hibákért, törlésekért, meghibásodásokért, okozott késedelmekért, lopásokért, vagy megsemmisülés vagy jogosulatlan hozzáférés vagy módosítás miatt.
    3. Az LV BET nem felelős semmilyen formában az esetlegen bekövetkezett hibákért, vagy technikai problémákért, hálózati meghibásodásokért, hardver vagy szoftver alapú hibákért, veszteségekért, vagy egyéb, a szolgáltatással vagy az oldallal kapcsolatban álló meghibásodásokért és károkért.
    4. Az LV BET nem vállal felelősséget, ha a játékkapcsolat használat közben megszakad és ezért bármilyen veszteség éri a játékost. Nem felelős a játékokban található esetleges hibákért, nem tartozik a hatáskörébe a játék esetleges hibáinak szoftver alapú kijavítása. Továbbá, az LV BET nem vállal felelősséget az esetleges vírusok okozta károkért, melyek a játékos hálózati kapcsolata által roncsolja a felhasználó adathordozóit és szoftvereit. A kétségek elkerülése érdekében minden olyan tétet vagy fogadást eredményező nyereményt, amely a hibát tartalmazó játékokra vonatkozik, érvénytelenítünk, és az LV BET csak azért felelős, ha visszaadja Önnek az adott tétet vagy fogadást.
    5. Az LV BET nem felelős az adatbevitel, az adatok tárolása és feldolgozása, valamint a továbbított adatok hiánytalanságának és pontatlanságának hibáiból eredő károkért. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy az eredmények tárolása és feldolgozása során (pl. a Játékosok személyazonosságával kapcsolatos hibákat, a fogadások stb.) megadott hibákat helyesbítse. Olyan tévedések esetén, amelyek hibák vagy szoftveres problémák miatt a játék elvesztését vagy megszakítását okozhatja, a játék érvénytelennek minősül, és a befizetett összeg visszatérítésre kerül. Az LV BET fenntartja a jogot a fogadások korlátozására/visszautasítására, amikor szükségesnek ítéli, bármilyen hiba, szoftverhiba vagy hasonló körülmény miatt.
    6. Az alkalmazandó jog által megengedett legnagyobb mértékben az LV BET semmilyen körülmények között nem vállal felelősséget az Oldal vagy a Szolgáltatások használatából eredő károkért, sem az Oldalon vagy a Szolgáltatásokon keresztül közzétett tartalom miatt, vagy a Felhasználó magatartásáért az Oldalon vagy a Szolgáltatásokon, akár online, akár offline.
    7. Az LV BET egyik alkalmazottját sem terhelheti felelősség az esetlegesen bekövetkezett károkért, beleértve, de nem kizárólag a közvetett, véletlenszerű vagy bármilyen járulékos veszteségekért, amelyek az Oldal vagy szolgáltatások használatával kapcsolatban felmerülhetnek, beleértve, de nem kizárólagosan a szolgáltatott adatok minőségét, pontosságát vagy hasznosságát.
    8. Az LV BET nem felelős semmilyen kártérítésért, amelyet a Játékos vagy harmadik személyek általi jogosulatlan felhasználása okoz.
    9. Az LV BET nem felelős a megszakadt játékok által okozott nyeremény veszteségekért.
    10. Az LV BET semmilyen körülmények között sem felelős semmilyen olyan kárért vagy veszteségért, amelyet az internetes oldal vagy annak tartalma okozott vagy állítólagosan okozott, beleértve, de nem kizárólag a működésben vagy a továbbításban bekövetkező késedelmeket vagy megszakításokat, a kommunikációs vonalak meghibásodását, az internetes oldal vagy annak tartalmának bármely személy általi felhasználását vagy visszaélését, vagy a tartalom hibáit vagy mulasztását.
    11. Abban az esetben ha a Játékos megszegi az Általános Szerződési Feltételeket és ezáltal kárt okoz az LV BET szolgáltatónak, akkor köteles kártalanítani az LV BET-et harmadik felek igényei alól, és a Játékos köteles megtéríteni a kár és az egyéb járulékos költségek összegét.
    12. Az LV BET nem vállal felelősséget az LV BET által kínált termékek üzemeltetésében vagy a szolgáltatások üzemeltetésében okozott bármilyen elírás, műszaki vagy emberi hibákért. Bármely hiba esetén az LV BET fenntartja a jogot, hogy vagy megsemmisítse az érintett fogadásokat, vagy kijavítsa a hibát. Amennyiben az LV BET korrekciója megváltoztatja a fogadás feltételeit, az Ügyfél lehetőséget kap arra, hogy elfogadja a megváltozott feltételeket, mielőtt a fogadás érvényesnek minősül.
    13. A fenti korlátolt felelősség a törvény által megengedett legteljesebb mértékben alkalmazandó a megfelelő joghatóságban, és az LV BET halmozott kötelezettsége semmilyen körülmények között sem haladhatja meg az Oldalon az Ügyfél Számlájára befizetett pénzösszeget, az ilyen felelősségre vonás esetén.
  21. PÉNZMOSÁS MEGELŐZÉSÉRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK
    1. Semmilyen személy nem használhatja fel ezt a weboldalt pénzmosás céljából. Az LV BET a legjobb gyakorlatú pénzmosás elleni ( ún. Anti-Money Laundering vagy AML) eljárásokat alkalmazza. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy megtagadja azon Ügyfelek üzleti tevékenységét vagy az üzleti tevékenység folytatását, és visszafordítása a tranzakciókat, akik nem fogadják el vagy nem felelnek meg a következő AML követelményeknek és irányelveknek:
      1. A nyeremények csak azoknak a személyeknek lesznek kifizetve, akik a felhasználói fiókot megnyitották és csakis azoknak, akik birtokolják azokat a bankkártyákat és egyéb pénzügyi számlákat, mellyel befizetést hajtottak végre;
      2. Ha az Ügyfél bankkártyáról végez befizetést, akkor a nyereménye csakis ugyanarra, ugyanazon a néven szereplő bankkártyára utalható vissza;
      3. Személyenként kizárólag csak egy Számla engedélyezett. Nem fogjuk kifizetni azokat a nyereményeket, amennyiben egy személy több Számlát nyit vagy hamis adatokkal regisztrált Játékosok nyertek;
      4. Az LV BET időről időre, bármikor és akár több alkalommal is, kérheti a Játékost, hogy részt vegyen a KYC (know your customer) hitelesítési procedúrán. Ezek alkalmával, minden az LV BET által kért dokumentum, hiteles másolatát el kell küldenie a felhasználónak, hogy bizonyítsa személyi adatainak valódiságát, és ez idő alatt a Számlát felfüggesztheti;
      5. Minden tranzakciót ellenőrzünk, annak érdekében, hogy megelőzzük a pénzmosást;
      6. Ha az Ügyfél nem tartja be, ezeket a rendelkezéseket, az LV BET bármikor felfüggesztheti és megtagadhatja hozzáférését a Számlához további kivizsgálásig.
    2. Minden gyanús vagy csalásra utaló ügylet haladéktalanul jelentve lesz az illetékes hatóságoknak, beleértve, de nem kizárólagosan a Máltai Játékszervezetnek (MGA-nek).
  22. SZELLEMI TULAJDON
    1. Minden az oldalon található tartalom, védjegy, szolgáltatás logója, egyéb logók, ikonok az LV BET tulajdonát vagy az LV BET partnereinek tulajdonát képezik és a szerzői jogi törvények, nemzetközi szerződések és rendelkezések hatálya alá tartozik.
    2. Az Ügyfél vállalja, hogy nem törli a szerzői jogi megjegyzéseket vagy az oltalmazott szellemi tulajdonjogok egyéb jeleit az LV BET-től vagy LV BET weboldaláról kapott anyagoktól. Ön nem kap semmilyen szellemi tulajdonjogot, illetve jogot vagy engedélyt az ilyen anyagok, vagy az Oldal használatára, hacsak a jelen Szerződésben másképp nincs meghatározva.
    3. Az oldalunkon megjelenített képi és egyéb média anyagok LV BET tulajdonát képezik, vagy engedély nélkül nem használhatók. Az Ügyfél beleegyezik abba, hogy a szerzői jog vagy más szellemi tulajdonjogok (valamint a nyilvánosság és a magánélet védelme) által védett bármely információt, szoftvert vagy egyéb anyagot nem tölthet fel, posztolhat, másolhat vagy terjesszen anélkül, hogy előbb megszerzi az ilyen jogok tulajdonosának engedélyét és az LV BET előzetes írásbeli hozzájárulását.
  23. KÁRTÉRÍTÉS
    1. Az Ügyfél vállalja, hogy kártalanítja az LV BET-et és annak alkalmazottait, és megkíméli minden követeléssel, felelősséggel, kártérítéssel, veszteséggel és kiadással szemben, ideértve többek között az indokolt ügyvédi díjakat és költségeket is, amelyek bármilyen módon kapcsolódik az alábbiakhoz:
      1. Az Ügyfél által a weboldal elérése és használata:
      2. Az Ügyfél megszegi az elfogadott szerződési feltételeket; vagy
      3. Az Ügyfél bármilyen törvénybe ütköző aktivitást hajt végre.
  24. FELMONDÁSI IDŐ
    1. A Szerződés határozatlan időre szól. Az Ügyfél bármikor megszüntetheti ezt a megállapodást; ez esetben egy e-mailt kell küldenie az LV BET-nek. A Számla megszüntetése után nem hajtható végre újabb tranzakció.
    2. A szerződést az LV BET-tel az ügyfélszolgálat e-mail címére, a hu-support@lvbet.com küldött írásos értesítéssel lehet megszüntetni.
  25. MARKETING ÉS PROMÓCIÓK
    1. Abban az esetben, ha egy Játékos 750.000 Ft-nál nagyobb összeget nyer az LV BET oldalán található játékok egyikén, akkor LV BET kérheti az Ügyfél beleegyezését, hogy vegyen részt a marketing kampányok egyikében. Ekkor felhasználásra kerülhet, az Ügyfél neve, felhasználóneve és képe harmadik fél által birtokolt média felületeken. A részvételről csakis az Ügyfél dönt, az Ő beleegyezése szükséges.
  26. ADATVÉDELMI IRÁNYELVEK
    1. A játékos azzal, hogy számlát nyit az LV BET által üzemeltetett weboldalon, hallgatólagosan engedélyezi a Máltán érvényes adatvédelmi törvények szerinti személyes adatok feldolgozását. A személyes adatok feldolgozását kizárólag az LV BET által kínált szolgáltatások igénybevételéhez a számlavezetés végéig lehet kezelni. További információkat erről az Adatvédelmi Irányelvek oldalon talál: https://lvbet.com/casino/privacy-policy
    2. Az LV BET minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy Ügyfelei magánéletét, titkosságát és biztonságát bizosítsa az LV BET-tel folytatott ügyletek során.
    3. Amikor az Ügyfél regisztrál az LV BET oldalán, tudomásul veszi, hogy bizonyos személyes adatokat meg kell osszon az LV BET-tel, amelyek az Ön személyazonosságának igazolására és a befizetések és a Játékos Számla biztonságának biztosítására lesznek felhasználva. Ezekkel az eljárásokkal biztosítja LV BET a nemzetközi pénzmosás elleni védelmet és a személyes adatokkal való visszaélés megakadályozását. Az adatokat csak az ilyen hozzáférést igénylő személyzet dolgozza fel.
    4. Az LV BET általában a következő személyes adatokat gyűjti össze:
      1. Kapcsolattartási adatok, például keresztnév, vezetéknév, születési idő, lakcím, e-mail cím, telefonszám;
      2. Pénzügyi és számlázási adatok, például a hitelkártya számát, a hitelkártya-tulajdonos keresztnevét és vezetéknevét, a hitelkártya lejárati idejét, a számlázási címet, a bank nevét és a bankszámlaszámot;
      3. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy személyazonosító okmányt tartó fényképet kérjen az Ügyféltől, ha kétségei vannak a számlatulajdonos személyazonosságának valódiságával kapcsolatban.
    5. Az Ügyfél vállalja, hogy valóságos, naprakész és pontos információval szolgáljon a személyazonosságával kapcsolatban. Továbbá, az Ügyfél köteles kijelenteni, hogy saját nevében regisztrál, és nem törekszik csalásra, valamint nem próbálja más személynek feltüntetni magát, bármilyen oknál fogva.

    6. Az LV BET adatgyűjtési eljárása magában foglalja az Ügyfél által szabadon nyilvánosságra hozott, az LV BET-tel megosztott információkat is, a cookie-k elhelyezésével annak érdekében, hogy összegyűjtsük az Ügyfelek kapcsolatfelvételi módját az LV BET weboldallal. Az Ügyfelek információinak összegyűjtésére szolgáló eszközöket az Ügyfél saját biztonságának érdekében használjuk fel, és az LV BET által összegyűjtött összes adat csak az LV BET olyan alkalmazottaival van megosztva, akik részt vesznek a felhasználó személyes adatainak ellenőrzésénél, annak kifejezett célja érdekében, hogy biztosítsuk az Ügyfél titkosságát és biztonságát.

    7. LV bet soha nem tesz közzé bármilyen privát, vagy bizalmas információt az Ügyfelekről harmadik személyeknek az Ügyfél beleegyezése nélkül, kivéve az olyan különleges eseteket, amelyeknél a közzététel törvény által meghatározott követelmény, LV BET jogilag legitim érdeke vagy egyébként szükséges ahhoz, hogy az ügyfelek személyazonosságára vonatkozó hitelesítési elemzést végezhessenek számlájuk megőrzése és személyes adatok védelme érdekében.

    8. Az LV BET az Ügyfeleink kifejezett beleegyezése nélkül senkinek semmilyen személyes vagy más módon bizalmas információt nem adhat ki harmadik személy számára, kivéve azokat az egyedi eseteket, amelyekben a nyilvánosságra hozatal törvényi követelmény, az LV BET jogilag legitim érdeke vagy egyébként szükséges ahhoz, hogy az Ügyfelek személyazonosságára vonatkozó hitelesítési elemzést végezhessenek Számlájuk biztosítása és személyes adataik védelme érdekében.

    9. Az LV BET minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az Ügyfelek személyes adatait titokban tartsa, beleértve az Ügyfél titkosságának biztosítására szolgáló adatvédelmi eljárások végrehajtását is. Az LV BET biztosítja, hogy az adatvédelmi irányelveket rendszeresen frissítve van, annak biztosítása érdekében, hogy az Ügyfél információi folyamatosan védettek legyenek.

    10. Minden gyanús tevékenység azonnal jelentve lesz beleértve, de nem kizárólag a Pénzügyi Hatóságnak (ún. Finance Intelligence Unit vagy FIU).

    11. Az Ügyfél vállalja, hogy értesíti az LV BET-et, ha önmaga vagy családtagja (pl. házastársa, szülei, gyermekei és azok hozzátartozói) kiemelt közszereplő a Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF - Financial Action Task Force) szabályzata által meghatározva. A Pénzügyi Akció Munkacsoport kiemelt közszereplőkre vonatkozó meghatározása: az a természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőző egy éven belül fontos közfeladatot látott el, továbbá az ilyen személy közeli hozzátartozója vagy akivel közismerten közeli kapcsolatban áll. Például: államfő, politikus, kormányzati, igazságügyi vagy katonai hivatalnokok, az állami tulajdonú vállalatok vezető tisztségviselői vagy a fontos politikai pártok tisztviselői.

     

  27. LV BET HŰSÉGPROGRAM
    1. Miután egy Számlát regisztrált az LV BET oldalán, automatikusan a hűségprogram tagjává válik.
    2. Az LV BET az Ön aktivitását az LV Points és az LV Wheel által révén jutalmazza.
    3. Az LV Points mind a Sportfogadás, mind a Kaszinóban elérhetők.
    4. A valódi pénzes Sportfogadásokkal való fogadások után LV Points lesznek jóváírva. A pontok a Játékos fogadása alapján keletkeznek. Minden 1500 Ft-nyi fogadás 1 LV Point generál.
    5. A Kaszinó játékosok csak az LV Wheel forgatása révén nyerhetnek LV Points.
    6. Az LV Pontok valódi pénzre válthatók be, forgatási követelmény nélkül.
    7. Minden 100 LV Points 1 €-ra (vagy ezzel egyenértékű valutára) lehet beváltani.
    8. Legalább 200 LV Point szükséges a pontok pénzre való konvertálásához.
    9. Az LV Points sosem évülnek el.
    10. Az LV Points személyesek, és másra nem ruházható át.
    11. Az LV Wheel csak a Kaszinóban áll rendelkezésre. Kérjük, olvasson többet az LV Wheel-ről itt .
  28. FELELŐSSÉGTELJES SZERENCSEJÁTÉK
    1. Az LV BET elkötelezett abban, hogy Ügyfelei felelősségteljes módon játszanak, de tudomásul vesszük továbbá, hogy a szerencsejáték bizonyos emberek számára függőséget okozhat és életüket negatívan befolyásolhatja. Ennek fényében számos intézkedést kínálunk a felelősségteljes szerencsejáték-gyakorlatok előmozdítására.
    2. Az ilyen intézkedések magukban foglalják a befizetések, a tétek és a játékidő korlátozását, valamint a határozott és határozatlan időre történő önkizárás lehetőségét. Ezeket a weboldalon keresztül beállíthatja a Játékosvédelmi eszközök oldalon és/vagy e-mailen keresztül az ügyfélszolgálat által.
    3. Az LV BET lehetőséget ad arra, hogy az Ügyfelek önállóan zárolják számlájukat egy egyéni időintervallumra, vagy 24 órás, 30 napos időszakra. Az Ügyfélszolgálati munkatársak véglegesen lezárhatják a Számlát a Játékos kérésére. Amennyiben a Számla egy megadott időintervallumra lett bezárva, a Számla bármely okból történő újranyitása a megadott időtartam lejártáig nem lehetséges. A zárolás ideje alatt az LV BET mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a Játékos új számlákat nyisson.
    4. Az LV BET Játékos egy bizonyos időtartamra meghatározhatja saját befizetés, veszteség és fogadás korlátait.
    5. Mielőtt a Játékos korlátai felemelkednek, vagy a Fiók zárolása visszavonásra kerül, 24 órás lenyugvási idő szükséges ahhoz, hogy a kérés feldolgozható legyen az LV BET által. A korlátok csökkentése esetén vagy a zárolási időszak megújítására irányuló kérelmek azonnal hatályba lépnek.
    6. A Játékos kérheti, hogy korlátozza a pénzét, amelyet hajlandó maximálisan elveszíteni vagy fogadni egy adott időtartamon belül.
    7. Az Ügyfél bármikor zárolhatja a számláját határozott vagy határozatlan időre, ha már nem kíván többet játszani.
    8. Abban az esetben, ha egy Ügyfél zárolja a Számláját, nem nyitható meg a türelmi időszak lejárta előtt. Az új számlák zárolva lesznek, az egyenleg pedig zárolásra kerül, az igazságtalanul kapott üdvözlő bónusz pedig le lesz vonva az említett összegből. Amint a türelmi időszak lejárt, és a felhasználó újra aktív, a játékok újra elérhetőek lesznek az Ügyfél számára.
    9. Az összes Számla-újranyitási kérelmet a Felelősségteljes Szerencsejáték Osztály elemzi. Ha egy Játékos véglegesen bezárta Számláját, akkor a Számlát nem lehet újra megnyitni. A Játékosnak meg kell határoznia, miért akarja újból megnyitni a Fiókot és beleegyezését aláírva és írásban beadni. Az LV BET fenntartja a jogot, hogy ne nyissa meg az említett Számlát, ha úgy érzi, hogy az nem nyitható meg valamilyen okból.
    10. A Felelősségteljes Szerencsejáték oldalon találhat információt más weboldalakról, amelyek segítséget nyújthatnak szerencsejáték-függőség esetén. Ha úgy gondolja, hogy szerencsejáték függőségben szenved, tanácsoljuk, hogy keressen segítséget webhelyünk ezen felületén keresztül. Kérjük velünk is vegye fel a közvetlen kapcsolatot, ha úgy érzi, a szerencsejáték  negatív hatással van az életére vagy ha szerencsejáték problémákkal küszködik.
    11. A weboldal használatával elfogadja és elismeri, hogy szerencsejátékban vesz részt, melyben benne van a pénzvesztés kockázata. A játékos kizárólagos felelőssége magára vállalni az oldal használata során keletkezett esetleges veszteségeket.
    12. Regisztráció során az új felhasználóknak el kell fogadniuk és bele kell egyezniük a következőkbe: “Kijelentem, hogy nincs másik felhasználom a LV BET oldalán, és nem zártam ki magam az LV BET szolgáltatási alól.” Ebből kifolyólag, sem befizetések, sem veszteségek és/vagy nyeremények nem lesznek visszafizetve az Ügyfeleknek másodlagosan létrehozott számlákról; a fel nem használt egyenleg kivételével, melyek teljes mértékben vissza lesznek fizetve. Az ilyen esetek teljes körű kivizsgálására a Felelősségteljes Szerencsejáték vagy a Csalási Ügyekkel foglalkozó Osztály további dokumentumokat kérhetnek, mint például a személyazonosító okmánnyal való fénykép a Számlatulajdonosról vagy akár telefonon is felkeresheti az Ügyfelet.
  29. INAKTÍV SZÁMLÁK
    1. Az “Inaktív Számla” olyan számla, amin valódi pénzes egyenleg van és hat (6) egymást követő hónap (180 nap) során nem fogadtak róla. 
    2. Mielőtt számláját az inaktív kategóriába soroljuk, az LV BET e-mailben értesíti Önt 30 nappal korábban. Egy Inaktív Számla újra aktiválható azáltal, hogy a tulajdonos bejelentkezik és fogadást tesz róla. 
    3.  Amint egy számla Inaktív Számlává válik, az LV BET 30 naponta öt (5) EUR vagy az azzal egyenértékű összeget számol fel a számla pénznemében: 5 GBP, 5 USD, 5 CAD, 5 NZD, 25 PLN, 25 BRL, 50 NOK, 400 RUB, 400 INR, 1500 HUF, mint adminisztrációs díj, amíg az pozitív egyenleggel rendelkezik.
  30. PANASZ

    Célunk, hogy a legjobb ügyfélszolgálatot biztosítsuk az esetlegesen felmerülő problémák megoldásához. Ha bármilyen panasza van, akkor bármikor felveheti a kapcsolatot ügyfélszolgálati csapatunkat a hu-support@lvbet.com címen, élő chat-en vagy felhívhat minket a +35 627 780 032 számon. Az LV BET ügyfélszolgálati mubnkatársai legkésőbb 3 munkanapon belül válaszolnak Önnek. A közösségi médián keresztül benyújtott panaszokat nem tekintik hivatalos panasznak.

    Annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül megoldjuk panaszát, annak világos információkat kell tartalmaznia az Ön személyazonosságáról, valamint az eset minden részletéről. Az ügyfélszolgálati munkatársak a lehető legnagyobb erőfeszítéseket fogják megtenni, hogy az ügyét minél gyorsabban megoldják.

    Az ügyfélszolgálati munkatársak a lehető legnagyobb erőfeszítéseket fogják megtenni, hogy az ügyét minél gyorsabban megoldják. A teljes panaszkezelési folyamat legfejlebb 8 hétig tart. A végső döntésről minden esetben kap tájékoztatást.

    Ha úgy érzi, hogy panaszát nem sikerült megoldani, vagy nem elégedett az ügy lezárásával, lehetőségében áll felterjeszteni az ügyet egy bejegyzett ADR testületnek, mint az eCOGRA vagy a ThePOGG.

    Az eCOGRA ADR online nyomtatványa elérhető itt: https://ecogra.org/forms/adr-dispute-step-1

    A ThePOGG szervezetről további információt a következő linken találhat, valamint panaszt is itt nyújthat be: itt.

    Emellett az online vitarendezési platform (ODR) további vitarendezési szolgáltatásokat nyújt az EU-n belül. További információ elérhető: itt.

    Ha a felhasználó még mindig úgy érzi, hogy panaszát nem sikerült megoldani vagy nem elégedett az ügy kimenetelével, akkor felveheti a kapcsolatot közvetlenül a Malta Gaming Authority-val (MGA) ezen az e-mail címen: support.mga@mga.org.mt.

    Továbbá tájékoztatjuk, hogy jogában áll eljárást kezdeményezni bármilyen illetékes bíróságon.
    Ha bármilyen panasza vagy problémája adódna, kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk. Professzionális és barátságos ügyfélszolgálati csapatunk mindig örömmel rendelkezésére áll.

Az Általános Szerződési Feltételek korábbi módosításainak megtekintéséhez kattintson ide.