2021/22 UEFA Európa-Liga csoportkör, harmadik mérkőzésnap

2021/22 UEFA Európa-Liga csoportkör, harmadik mérkőzésnap

Idén 57 résztvevővel indultak az Európa-Liga selejtezői augusztusban. Még ebben a hónapban véget ért a rájátszás, majd a csoportkör első napjára szeptember közepén, a másodikra a hónap végén, a harmadik mérkőzésnapra pedig október 19-21-e között kerül sor. 16 mérkőzést játszanak ezen a három napon, magyar idő szerint 16.30-kor, 18.45-kor és 21.00-kor.

A harmadik mérkőzésnap magyar vonatkozással kezdődik: az egyetlen meccs október 19-én a Celtic FC és a Ferencváros között zajlik majd.

Meg akar tudni többet az Európa-Ligáról és a csoportkör 3. mérkőzésnapjáról? Az LV BET sportblogján ezek mellett az UEFA Európa-Liga fogadások világába is bepillantást nyerhet, sőt, rögtön meg is teheti a tétjeit a könnyen kezelhető felületen.

Az Európa-Liga magyar szemmel

A Ferencváros már zsinórban a harmadik éve szerepel valamelyik kupaküzdelem csoportkörében. Azonban a továbbjutás a csoportkörökből nem sikerült még eddig. A hat meccsből eddig a Fradi két vereséget mondhat magáénak, a Leverkusen és a Betis ellen, a következő meccs a Celtic ellen jön majd, ezután pedig a visszavágók során lehet majd szurkolni a hazai csapatnak.

Természetesen már a Liga indulásától, a 2009-10-es szezontól kezdve találkozunk magyar csapatokkal a Ligában, a csoportkörökbe a DVSC jutott be 2010-11-ben, majd a Videoton 2012-13-ban, ugyanez a csapat, de már MOL Vidi néven, 2018-19-ben, majd 2019-20-ban és idén a Fradi.

Reméljük, arra sem kell sokat várnunk, hogy a csoporkörökből is sikerüljön a továbbjutás egy magyar csapatnak.

Fogadási tippek és szorzók a 2021/22-es UEFA Európa-Liga csoportkör harmadik mérkőzésnapjára

Ha arra kellene fogadni, hogy ki lesz a győztese az idei Európa-Ligának, a legtöbb szakértő a Leicester, a Napoli, a Lazio, a West Ham és a Leverkusen csapatára fogadna (a szorzók 12 és 20 között mozogtak a liga kezdete előtt). Az Európa Liga fogadási tippek azonban, csakúgy, mint minden más előzetes szorzók, egészen pontatlanok is lehetnek: ezért is izgalmas a sport és a sportfogadás.

A csoportkörök harmadik mérkőzésnapját nézve a legsimább meccsek

  • Az SSC Napoli – Legia Warszawa mérkőzése, ahol az utóbbi győzelme 18-szorosan fizetne, míg a döntetlen 9-szereset, az előbbi győzelme pedig mindössze 1,15-szörös pénzt,
  • a West Ham, KRC Genk között lesznek, ahol az előbbi győzelme 1,35-szoros szorzót fizet, a döntetlen 5,3-szorosat, míg az utóbbi csapat győzelme 8,75-szöröset és
  • a Glasgow Rangers összecsapása a Brondby IF-fel, ahol az utóbbi győzelme 6,75-ös szorzót fizet, az előbbié 1,5-szöröset, míg a döntetlen 4,5-szörös pénzt hozhat.

És melyek a legkevésbé megjósolható mérkőzések a szorzók alapján?

A Real Betis és a Bayer Leverkusen csapata közül a Betisnek több esélyt adnak a szorzók készítői, de nem sokkal. 2,45-ös szorzó a Betis győzelmére, 3,75-ös a döntetlenre és 2,7-es az utóbbi csapat győzelme.

De nagyon kiélezett lesz a küzdelem a PSV Eindhoven és az AS Monaco, a Locomotiv Moszkva és a Galatasaray SK között, ahogy az SK Rapid Wien és a GNK Dinamo Zágráb között is.

Fogadások a 2021/22-es UEFA Európa-Liga csoportkör harmadik mérkőzésnapjára az LV BET-en

De nemcsak 1, 2 és X eredményekre fogadhatunk, hanem meccsenként közel 200 másik fogadási opció közül is választhatunk. Gól hendikep, ázsiai hendikep, eredmény és összesített gólok, végeredmény és mindkét csapat betalál, félidő – összesített gólok, félidő / játékidő és még több mint 190 másik lehetőség áll rendelkezésre a fogadáshoz.

Az Europa Liga Sportfogadás tippjeihez segíthet az LV BET Sport blogja, míg az oldalon találja a legjobb szorzókat és egy nagyon könnyen kezelhető, letisztult, rögtön átlátható bukméker oldalt. Irány az LV BET, keresse meg az Önnek leginkább tetszó fogadási típusokat és fogadásra fel, tegye meg tétjeit!

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *