A Serie A, azaz az olasz bajnokság következő szezonjának ismertetője

A Serie A, azaz az olasz bajnokság következő szezonjának ismertetője

Start new season in Italien Serie A 2022/23A 2022-2023-as Serie A az olasz bajnokság most már 121. szezonja, amely most már a 91. olyan szezon, amely a korábban jól ismert lebonyolítás szerint zajlik. A bajnokság majd 2022. augusztus 13-án kezdődik majd és egészen 2023. június negyedikéig tart, ez idő alatt fognak majd az olasz bajnokság tabella legjobb helyeiért küzdeni az olasz foci legismertebb csapatai. A Serie A 2021/22 bajnokságának címvédője az AC Milan, amely rég látott izgalmas Serie A eredmények után kaparintotta meg a bajnoki címet. A Serie A tabella felépítése az idei évben sem nagyon változik, ugyanúgy 20 csapat küzd majd a meccseken, ahogy eddig is.

A Classifica Serie A néven is ismert olasz bajnokságban lesz egy kifejezetten nagy változás a következő évtől kezdve. Ez pedig az, hogy ha a következő szezonban az első és második helyen végzett csapat valamint a 17. és 18. helyen végzett csapat esetén ha pontegyenlőség van, akkor egy döntő mérkőzést bonyolítanak majd le, nem az eddigi szabályok szerint határozzák meg a bajnokot és az utolsó kieső. Ez nem teljesen ismeretlen lebonyolítási forma, 2004-2005-ben már volt hasonló az olasz bajnokságban. De kíváncsiak vagyunk rá, hogy ki indul majd az új olasz bajnokságban és milyen esélyekkel vágnak neki a csapatok? Azt javasoljuk mindenkinek, hogy böngéssze bátran az LV BET sportfogadási blogját, ahol számtalan érdekesség mellett még olasz fogadási tippeket is adunk. A következőkben lesz még szó:

  • A Serie A 2022-2023-as szezonjának résztvevőiről
  • Érdekességekről, csapatokról és minden másról
  • Megnézzük, hogy mire számíthatunk majd a szezonban

A Serie A 2022-2023-as szezonjának résztvevői

A Serie A lebonyolítási menetrendje nagyon nem fog változni a korábbiakhoz képest, leszámítva azt a módosítást, ami akkor lép életbe, ha a szezon végén az első és második, valamint 17. és 18. helyen pontegyenlőség alakul ki. Ezúttal is 20 csapat szerepel a bajnokságban, ők küzdenek a minél jobb Serie A tabella helyek megszerzéséért. Az első négy helyezett csapat indulhat majd egyeneságon a Bajnokok Ligája csoportkörében, az ötödik helyezett az Európa Ligában indulhat, míg a hatodik helyen végzett csapatra a Konferencia Liga indulás vár majd. A szokásoknak megfelelően pedig az utolsó három gárda kiesik majd a Serie B megmérettetésébe.

Érdekesség, hogy a 2022-es katari labdarúgó világbajnokság során nem fog majd szünetet tartani az olasz foci, a szövetség döntése alapján ugyanis az olasz csapatok ebben az időben majd egy tornán fognak résztvenni az Egyesült Államokban. De a következőkben nézzük csak meg, hogy kik indulnak és milyen esélyekkel a legújabb Serie A szezonjában!

A Serie A 2022-2023-as szezonjának érdekességei

A Serie A 2022-2023-as szezonja az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb olasz bajnoksága után ismét komoly versengést ígér. Meglepő módon nem is az előző bajnok AC Milan a leginkább esélyes a bajnoki címre, hanem az éppencsak hoppon maradt Internazionale csapata tűnik elsőre a legesélyesebbnek a végső győzelemre. A Juventus csapata hihetetlen hajrát produkált az előző szezon végén, most viszont jelentős erősítésekkel felfegyverkezve nagy esélyesei az új bajnokság megnyerésének is. A Milant értelemszerűen nem lehet leírni, de még a Napoli is odaérhet a végén.

A 2021-2022-es Serie A szezonjában a Cagliari mellett a Genoa és a Venezia lettek a kiesők, helyettük pedig kifejezetten érdekes csapatok jutottak fel. A Lecce csapata nyerte meg a Serie B küzdelmét, ők két év után térnek vissza az első osztályba, míg a második Cremonese 26 év után fog ismét elsőosztályú meccset vívni. És lesz egy teljesen újonc csapat is, a Serie B playoffját az a Monza nyerte meg, amely még soha nem szerepelt a klub történetében az első osztályban.

Mire számíthatunk a szezonban?

Ahogy már röviden érintettük is, hiába az AC Milan csapata nyerte meg az előző bajnokságot, az idei szezon megnyerésére a legnagyobb esélye a milánói városi riválisnak, az Internek van. De fogadási szempontból a hihetetlenül jól erősítő Juventus csapatát is érdemes figyelembe venni még a Milan mellett, ez a három csapat nagy valószínűség szerint komoly harcot folytat majd a bajnoki címért. Megkeserítheti a sorsukat a Roma, az Atalanta, a Napoli és a Lazio is, de nagyon meglepődnénk, ha nem az előbb említett három csapatból kerülne ki a végső győztes.

A kiesésre a szokásoknak megfelelően ismét a legújabb csapatoknak, tehát a három újoncnak van a legnagyobb esélye, de azért minden egyes szezonban ezt sikerül felülírni a gárdáknak. De nem is akarjuk most bemutatni az összes esélyt és fogadási lehetőséget, azt javasoljuk mindenkinek, hogy keresse fel az LV BET sportfogadási blogját érdekességekért, hírekért és a legjobb tippekért. Ha pedig fogadást akarunk kötni, akkor az LV BET sportfogadási oldala számtalan fogadási eseménnyel és fogadási piaccal vár minket az egész szezon során!

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *